Nyitókép: thianchai sitthikongsak/Getty Images

Évforduló, felmondás, váltás – mutatjuk, mire kell figyelnie azoknak, akik február 29-én kötnek biztosítást

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2024. február 29. 13:46
Aki február 29-én kötne biztosítást, annak a következő három évben dátum szerint nem lenne évfordulója. A biztosítók azonban erre a helyzetre is találnak megoldást – mondta az InfoRádióban a CLB Független Biztosítási Alkusz értékesítési és kommunikációs igazgatója.

A jogszabály értelmében a biztosítási évforduló arra a napra esik, amelyen korábban megkötöttük a szerződést, azonban sokszor előfordul, hogy az életszerű gyakorlatok bizonyos pontokban eltérnek a törvényi előírásoktól. A szökőévekben, így idén is ilyen speciális helyzet áll elő. Németh Péter az InfoRádióban elmondta: aki február 29-én köt biztosítást, annak a következő években egy nappal eltolódik az évfordulója. A biztosítók kétféle gyakorlatot folytatnak ebben az esetben:

egyesek február 28-ára, mások március elsejére teszik az évfordulót a következő három évben.

Németh Péter azt javasolja, hogy szökőévben „ne centizzük ki az évfordulót” február utolsó napjára a biztosításkötéseknél vagy biztosítóváltásnál, hanem inkább néhány nappal korábban intézzük el a szükséges teendőket, hiszen így biztosan nem adódik probléma ebből.

Mint mondta, normál esetben sem szerencsés, ha a felmondást vagy a biztosítóváltást a legutolsó napra hagyjuk,

sokkal jobb, ha az évforduló előtt néhány nappal megoldjuk ezt, hiszen bármikor közbejöhet valamilyen gond, fennakadás vagy technikai probléma.

A kötelező biztosítás évfordulóját minden biztosítónak figyelnie kell meglévő ügyfelei esetében. Kötelező biztosítás esetén a jogszabály szerint az évforduló előtt legalább ötven nappal minden ügyfél részére meg kell, hogy érkezzen a biztosítási díjértesítő indexlevél az indexdíjjal, vagyis az értesítésnek tartalmaznia kell a következő év vállalási díját – amennyiben az érintett nem vált biztosítót. Németh Péter elmondta: ebben a levélben is feltüntetik az évforduló dátumát, amihez igazodhatnak az ügyfelek a következő években.

Fontos tudni azt is, hogy csak abban az esetben írathatunk át gépjárművet a nevünkre, ha rendelkezünk kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb). Ebben az esetben azonban nem kell előre vagy visszadátumozni az adásvételi szerződést, ugyanis Németh Péter elmondása szerint az adásvételi szerződések „az adott valós napon jönnek létre”.

Ez azt jelenti, hogy ha az adott év február 29-én születik meg a jármű adásvételi szerződése, akkor azon a napon kötelező biztosítást is lehet igényelni, vagy akár előre is meg lehet azt kötni, amennyiben ismerjük a szükséges adatokat, és akkor ki lehet jelölni az évforduló kezdetét is. Jogi szempontból és minden egyéb intézkedés vonatkozásában tehát az a dátum számít, amikor létrejött a biztosítási szerződés, valamint az adásvétel az autót illetően.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Évforduló, felmondás, váltás – mutatjuk, mire kell figyelnie azoknak, akik február 29-én kötnek biztosítást
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást