Nyitókép: MTI/Kovács Anikó

HÖOK: a fizetős egyetemi felvételi pontok helyett a mérhető teljesítmény számítson!

Infostart
2024. február 27. 21:06
A szervezet szerint az idei felvételi során több esetben is megjelentek olyan többletpontok, melyek a hallgatók teljesítménye helyett például a fizetős képzésen való részvételt vagy a szülők korábbi egyetemi jogviszonyát jutalmazzák.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, megváltozott a hazai felsőoktatási felvételi rendszer. Az újítást követően ugyan továbbra is 500 pontos rendszerben számolnak, viszont az egyetemek maguk dönthetnek arról, hogy milyen megszerzett képességeket, tudást honorálnak plusz pontokkal a korábbi centralizált rendszerrel szemben.

Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár tájékoztatása szerint a legtöbb intézmény az emelt szintű érettségit, illetve a nyelvismeretet honorálja plusz pontokkal, de vannak olyanok is, amelyek az önkéntes munkát vagy a szakképzésben szerzett képesítést.

A politikus úgy véli, az új rendszerrel az egyetemek „jobban, célzottabban és rugalmasabban” alakíthatják ki azokat a szempontokat, amelyek alapján kiválasztják leendő hallgatóikat, a változtatások egyúttal a diákok számára is kedvezőek. Emlékeztetett: a felvételi rendszert az elmúlt években azzal a céllal újították meg, hogy „a magyar gazdaság és a térség igényeire nyitott, arra reagálni képes egyetemeink legyenek”.

A HÖOK szerint a tehetségnek és a szorgalomnak kell érvényre jutnia

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) közleményében jelezte, hogy a megváltozott felvételi rendszer a korábbiaknál lényegesen nagyobb szabadságot ad az intézményeknek, amely jó lehetőség arra, hogy a diákokat ne csak osztályzatok alapján értékeljék. Ugyanakkor felhívták a figyelmet, hogy az idei felvételi során több esetben is megjelentek olyan többletpontok, melyek a hallgatók teljesítménye helyett például a fizetős képzésen való részvételt vagy a szülők korábbi egyetemi jogviszonyát jutalmazzák.

„A világ sokkal összetettebb annál, hogy a felvételizők teljesítményét pusztán középiskolás osztályzatok és százalékok alapján határozzák meg”

– áll a közleményben.

A HÖOK közölte: fontosnak tartja, hogy az intézményi szabadság és a területi sajátosságok mentén létrejövő pontszámok mögött is a fiatalok tehetsége és szorgalma álljon. Ennek kapcsán a HÖOK közgyűlése hét pontban foglalta össze észrevételeit, melyek a következők:

  • Támogatják és szorgalmazzák, hogy az intézmények törekedjenek a mérhető teljesítményhez köthető jogcímek létrehozására, amennyiben azok meghatározott fokozatossághoz kötöttek.
  • Támogatják az önkéntes, tudományos, sporthoz kötődő és kulturális tevékenységet jutalmazó jogcímeket.
  • Azzal a feltétellel támogatják a területi szempontokat figyelembe vevő, valamint az intézményi identitáshoz kötődő jogcímeket, ha a különböző jogcímek összpontszáma nem éri el a sikeres emelt szintű érettségire, nyelvvizsgára, vagy tudományos, sport vagy művészeti versenyen elért helyezésre járó pontszámot.
  • Az egy jogcímmel megszerezhető maximális intézményi pontszám (vagyis 100 pont) esetében amennyiben egy jogcímmel megszerezhető a maximális intézményi pontszám, a HÖOK csak az országos vagy nemzetközi szinten elismert teljesítménnyel megszerzett eredményekért, valamint több nyelvvizsgáért és több emelt szintű érettségiért járó jogcímeket támogatja.
  • Az intézményi kétoldalú megállapodás eredményeként megszerezhető jogcímeket kizárólag ingyenesen és mérhető teljesítési kötelezettséggel járó tevékenység esetében támogatják.
  • Nem támogatják a tanulmányokkal összefüggő programokon részvételt önmagában jutalmazó jogcímeket.
  • Ellenzik az ellentételezéshez kötött jogcímeket, vagyis az olyan intézményi pontokat, amelyeknek közvetlen pénzügyi vonatkozása van.

A HÖOK közleményében kiemelte: kiáll a fiatalok nyelvtudásának fontossága mellett, így elengedhetetlennek tartja, hogy a megszerzett nyelvtudás a jövőben is jelentős többletpontot érjen valamennyi intézménynél.