Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Gyurcsány Ferenc: a demokratáknak együtt kell működniük - videó

Infostart
2024. február 24. 17:40
Az Orbán-rendszerrel szembeni küzdelemben a demokraták együttműködésre kötelezettek, de erről az együttműködésről nem mindenki gondolkodik egyformán - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke évértékelő beszédében szombaton Budapesten.

A közelgő választásokra utalva Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, a "vereség forgatókönyvének az a címe, hogy ki-kivel nem, a győzelem forgatókönyvének pedig az a címe, hogy ki-kivel igen". Aki a küzdelem küszöbén úgy akar megvívni a kormánnyal, hogy közben az ellenzékkel is harcol, az a vereséget készíti elő. Aki a küzdelemre készülve saját oldalán nem szövetségest keres, nem szövetséget épít, hanem szövetséget bont, az az ellenfél győzelmét készíti elő - tette hozzá.

Az ellenzéki politikus azt is kijelentette, hogy aki a pártok szervezett csapatai helyett a lelkes civil aktivistákat küldi, az öngyilkosságot követ el és a kormány győzelmének nyit utat.

A múlt évet értékelve a pártelnök arról beszélt, hogy 2023. a világnak nehéz, Magyarországnak pedig régóta a "legpocsékabb" éve volt. Ha volt egyáltalán valamiféle nemzetközi rend,

ez a rend mostanra "megbillent", de a felbillenés okait és következményeit másként látja a kormány és másként látják a "demokraták" - fűzte hozzá.

Gyurcsány Ferenc helyesnek nevezte, ha egy ország egy összetett, ellentmondásos nemzetközi helyzetben próbál a nagyhatalmak között, de úgy fogalmazott, hogy a lavírozás "nem lehet árulás".

Hangsúlyozta: a kormánnyal egyetlen, súlyos nemzetközi konfliktus megítélésében értenek egyet, abban, hogy a Hamász terrortámadása után Izraelnek joga van megvédenie magát, ami még akkor is igaz, hogy ha "ami Gázában mostanában történik, az egy sor aggodalomra ad okot".

A hazai politikai viták semmit nem veszítettek élükből, ádáz politikai küzdelem zajlik - értékelt a pártelnök. A küzdelem hevességét annak a kérdésnek az eldöntése adja, hogy milyen legyen Magyarország: keresztény, ahogy a Fidesz mondja vagy polgári, "ami a demokraták törekvéseit foglalja össze" - szögezte le. Magyarország hívők és nem hívők, keresztények és nem keresztények hazája és ha a haza mindenkié, akkor nem azonosíthatja magát kizárólag egyetlen csoport hitével - érvelt a politikus.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke 20. évértékelő beszédét tartja a budapesti Radisson Blu Béke Hotelben. MTI/Kovács Tamás

Gyurcsány Ferenc kiemelte, hogy a Fidesz hatalmi berendezkedését alkotmányellenesnek tartják, mert "valóságos működésükben a közhatalom kizárólagos megszerzésére és megtartására törekszenek". Az állam egészének elfoglalását, ellenőrzését, az ellenfél megfélemlítését, megalázást, lehetőség szerint kiiktatását tűzik ki célul - tette hozzá.

Sulyok Tamás köztársaságielnök-jelöltről azt mondta, hogy nem lesz "hazánk, a meggyalázott köztársaság elnöke". Gyurcsány Ferenc ezt úgy magyarázta, hogy a jelölt nemcsak elfogadja az orbáni hatalmi rendszer logikáját, de az Alkotmánybíróság elnökeként maga is aktív szerepet vállalt az "orbáni alkotmányellenes hatalom" létrehozásában, megszilárdításában és fenntartásában. Világos, hogy a jelöltet nem a nép, a kormánypártok szavazói vagy parlamenti képviselői emelik ebbe a magas tisztségbe, hanem a Fidesz elnöke. Ezért a megválasztása esetén a DK nem elnökként, hanem Orbán Viktor beosztottjaként fog rá tekinteni - szögezte le.

Gyurcsány Ferenc arról is beszélt: megrendítő volt az elmúlt három hét, amely az orbáni hatalom végtelen romlottságától volt hangos, hiszen kiderült, hogy a hatalomhoz közel álló vagy azt gyakorló felnőttek gyermekeket becstelenítettek és becstelenítenek meg, és az államhatalom legmagasabb rangú tagjai takargatni, titkolni, menteni próbálták, próbálják ezeket a bűnöket. Hozzátette, mindez lemoshatatlanul besározza Orbán Viktor rendszerét, ezzel a miniszterelnök, "a becstelenség első számú vezetője, felelőse". A nemzet becsületes többségének szemében véglegesen elvesztette erkölcsi jogát arra, hogy Magyarország vezetőjének tekintse magát és becsületes emberként nézzenek rá - mondta.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: mindezzel az Orbán-rendszerrel való szembenállás politikai és történelmi mellett erkölcsi természetűvé is vált.

Egyszemélyi hatalommal egyszemélyi felelősség is jár - fogalmazott, hozzátéve, aki ura a sikernek, az viselője a kudarcnak is. Arról beszélt: az Orbán Viktor által személyesen kiválasztott vezetők lemondása nem zárja le az ügyet, a végső felelősséget a miniszterelnök viseli a történtekért.

Gyurcsány Ferenc a jelenlegi hatalmat "a bűn kormányának" nevezte, amivel azt állította szembe, hogy vannak, akik szerint a baloldal kormányzatainak döntései másfél évtizede "nem voltak tökéletesek". Van, aki a bűnt választja, mert nem tudja elnézni az egykori hibákat? Orbánt választja a gyermekek helyett? - tette fel a kérdést, hangsúlyozva, az is felelősség, hogy ha valaki nem tesz semmit, engedi a bűnt tovább uralmon maradni.

A politikus szerint a bűntől megszabadulni csak közös küzdelemmel lehet.

"E szörnyűség, a szörnyek kormányzása után" pedig a szociáldemokraták vezetésének kell következnie, mert az lesz jó Magyarországnak, az embereknek, a családoknak, ha végre megbecsülést, elismerést, odafigyelést, nyugalmat kapnak - hangoztatta.

Engedni, hogy egyszerűen csak éljenek az emberek, de mégiscsak vigyázni rájuk - mondta, ennek részeként említve a tisztességes fizetést és nyugdíjat. Kiemelte: pártja továbbra is azt gondolja, hogy a magasabb jövedelem, a nagyobb vagyon nem több joggal, hanem több kötelességgel jár. Adózzanak többet a milliárdosok - fogalmazott, hangsúlyozva, az "állam nem lehet a milliárdosok lobbistája", majd azt ígérte, "visszaadják az államot az embereknek". Arról beszélt: háborúskodás helyett békés partnerség kell, "európai élet az európai Magyarországnak".