Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Elkezdődött a rákosrendezői terület előkészítése - nyáron már építkezni akarnak

Infostart
2024. február 15. 16:20
A barnamezős beruházásnál már megkapták a jogi értesítést a bérlők és a jogcím nélküli területhasználók.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium közleménye szerint a minisztérium elrendelése alapján a MÁV Zrt. megindította a bérleti és egyéb használati jogviszonyok felmondását, illetve felszólította a hátrahagyott vagy engedély nélkül felhúzott ingatlanok használóit a terület átadására.

A beruházás előkészítésének következő lépéseként a leégett Budapest Sportcsarnok (BS) bontásából származó, az érintett területen deponált, mintegy 175 ezer tonna építési törmelék elszállítására, az állam tulajdonában lévő vasúti anyagok értékesítésére, illetve a terület rekultivációjára, kármentesítésére kerül majd sor.

A területek előkészítése a héten megkezdődött, miután a minisztérium, mint a MÁV Zrt. tulajdonosi joggyakorlója

elrendelte a vasúttársaság által kötött valamennyi bérleti, lakásbérleti és egyéb használatot biztosító szerződés haladéktalan megszüntetését.

Az ÉKM a jogcím nélküli területhasználókkal kapcsolatban ugyancsak a szükséges intézkedések megtételére, és - amennyiben indokolt - a jogi eljárások megindítására utasította a vasúttársaságot. A MÁV Zrt. ennek megfelelően elindította a mintegy 65 bérleti és egyéb használatot biztosító szerződés megszüntetését, így a héten minden érintettnek kiküldték a felmondásról vagy a közös megegyezés kezdeményezéséről szóló értesítést.

A barnamezős beruházás előkészítéséhez szükséges szállítási és kármentesítési munkálatok idején a területen illetéktelenek ott tartózkodása nemcsak tilos, de veszélyes is, így a közlemény szerint a hatóságnak joga, de egyúttal felelőssége is, hogy a közel két tucatnyi, jogcím nélküli szervezet és magánszemély eleget tegyen a felszólításnak és elhagyja a fejlesztési területet.

Az ÉKM és a vasúttársaság a kiürítési eljárások során nemcsak a jogszabályok maradéktalan betartásával, hanem a lehető legnagyobb méltányossággal igyekszik eljárni, így a lehetőségeihez mérten segít a lakásbérlők számára alkalmas, alternatív bérleti, illetve lakhatási lehetőségek beazonosításában és biztosításában is − írta közleményében az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Az ÉKM célja, hogy a nyár végére a terület kiürítése befejeződjön és megindulhasson az ingatlanfejlesztés következő szakasza.