Nyitókép: Pexels.com

Állandó megújulásban – vasárnap kezdődik a házasság hete

Infostart
2024. február 11. 09:47
Magyarországon február 11. és 18. között tizenhetedik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával.

A Nagy-Britanniából indult és a már több mint húsz országban jelen lévő mozgalom a házasság, a család értékeire, a párkapcsolatok tudatos gondozására kívánja ráirányítani a figyelmet, segítséget nyújtva a házasságra készülőknek és a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek is. Magyarországon idén a hét mottója: Állandó megújulásban.

Az országos rendezvénysorozat eseményein a szervezők azt járják körül, hogy miként tudnak a párok ebben a mai rendkívül változó környezetben egymásra figyelve közösen fejlődni, házasságukban megújulni, új közös célokat találni, az új élethelyzetekhez egymással együttműködve alkalmazkodni. A házasság hetén több mint ötven településen csaknem kétszáz programmal várják országszerte és határon túl is az önkéntes szervezők az érdeklődőket. A hét minden napjára szervezett központi programok fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök és férje, Veres István − írják a szervezők közleményükben.

A Házasság Hete Mozgalom sikere a magyarországi 2008-as indulása óta töretlen, sőt, a rendezvények és a kapcsolódó települések számát tekintve Európában és világszinten is abszolút az élvonalban van. A meghirdetett eseménysorozathoz országszerte idén is számos új település csatlakozott – közülük többen egész hétre változatos programokkal készülnek, bevonva a települések egyházi, turisztikai szervezeteit, a helyi vállalkozókat, éttermeket, szállodákat – számtalan sokszínű és izgalmas kapcsolatgazdagító lehetőséget kínálva a pároknak.

„Mindnyájan megtapasztalhattuk, hogy az elmúlt időszakban nagyon sok minden felgyorsult körülöttünk, számos stabilnak hitt dolog megváltozott az életünkben – elég csak akár az egzisztenciánkat is veszélyeztető, beláthatatlan kimenetelű technológiai fejlődésre vagy a körülöttünk lévő bizonytalan gazdaságpolitikai körülményekre gondolni. Ezek nagyrészt akaratunk ellenére lépnek be az életünkbe, és okozhatnak akár észrevétlenül is változásokat, feszültségeket a kapcsolatainkban” – mondta az eseménysorozat kapcsán Herjeczki Kornél, a Házasság Hete Mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója.

Az idei házasság hete nemcsak a fiatal párokat, a házasság előtt állókat vagy a már több éve házasságban élőket kívánja megszólítani, hanem azokat is tudatos aktivitásra biztatja, akik a házasságuk második felének teljesen új kihívásaival szembesülnek, akár a gyermekeik „kirepülése” után kell új célokat, új életformát kialakítaniuk.

„Sokan teszik fel a kérdést, hogy vajon min múlik, hogy a házaspárok kapcsolata örömtelibb és bensőségesebb lesz-e az idő előrehaladtával, vagy közönyössé és rideggé válik? Soha nincs késő arra, hogy megértő odafordulással, egymás céljainak támogatásával, illetve különbözőségeink kiaknázásával képesek legyünk megújulni és megteremteni a kapcsolatunkban az érzelmi stabilitást és a harmóniát, bármely életszakaszában legyünk is a házasságunknak” – emelte ki az országos koordinátor.

A témában az érdeklődőket a héten több előadás, a házasság hetére megjelenő kötet és kifejezetten az alkalomra készült párkapcsolat-építő kártya is segíti Mihalec Gábor párterapeuta munkájaként.

A megújult házasság hete honlap és programkereső felület pedig nemcsak a regionális szervezőknek nyújt gördülékenyebb programbeküldési lehetőséget, hanem a rendezvényeket keresők is egyszerűen válogathatnak a lakóhelyük közelében lévő események, kedvelt előadójuk vagy dátum szerint a programok közül országszerte és határon túl is.

Az országos rendezvénysorozat folyamatosan frissülő eseménynaptára a www.hazassaghete.hu, a www.facebook.com/hazassaghete, illetve a www.instagram.com/hazassaghete oldalon érhető el.