Nyitókép: WDnet Agency

180 milliót fizetett a házért, de az eladó nem hajlandó költözni

Infostart
2024. február 5. 08:57
Baltával zavarta el a ház korábbi gazdája a vállalkozót.

Szabó Károly múlt év tavaszán 180 millió forintért vásárolt egy érdi ingatlant, de hiába jegyezték be egyedüli tulajdonosnak, nem tud beköltözni, mert az előző tulajdonos nem hajlandó elhagyni a házat – számolt be a Blikk.

A férfi azóta további 30 millió forintot költött a ház felújítására, amiről az is kiderült, hogy használatba vételi és fennmaradási engedélye sem volt. „Egyértelműen felültettek, kicsaltak tőlem majd' 200 millió forintot” – fogalmazott a lapnak.

A vállalkozó közben „megdöbbenve” tapasztalta, hogy az ingatlan eladói a közművekkel is trükköztek, a házba lopott áramot vezettek, emiatt a szolgáltatónál is feljelentést tett – olvasható.

„Legutóbb január 24-én próbáltam meg birtokba venni az ingatlanomat ügyvédekkel és az elektromos szolgáltató embereivel, akik az időközben az engedélyem nélkül felszerelt villanyórát kívánták leszerelni.

Az eladó a 17 éves fiával fejszével felfegyverkezve állta az utunkat”

– mondta a férfi, aki a fenyegetés miatt újabb feljelentést tett.

A Blikk úgy értesült, hogy az Érdi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az ingatlannal kapcsolatos jogsértéseket. Szabó Károly közben az ügyvédjével a bíróságon is elindította a szükséges eljárásokat, hogy a törvény segítségével tehessék ki az ingatlanból az eladót, ami jogi képviselője szerint évekig is eltarthat.

A lap megkereste az eladót és ügyvédjét is, ám ők nem kívántak nyilatkozni.