Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Elemzők: Vitézy Dávid záros határidőn belül be fogja jelenteni az indulását

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2024. január 30. 20:38
Egyre valószínűbb, hogy Vitézy Dávid is elindul a budapesti főpolgármester-választáson – mondták az InfoRádiónak nyilatkozó elemzők. Lehetséges egy olyan forgatókönyv is, amely szerint a Fidesznek nem lesz jelöltje a posztra, egy elemző szerint "a mérések fogják megalapozni ezt a döntést".

Karácsony Gergely budapesti főpolgármesterre a budapestiek 38 százaléka szavazna, Sára Botond támogatottsága 18, Vitézy Dávidé 16 százalékos a Pulzus közvélemény-kutató szerint.

A regnáló városvezető már egyértelművé tette, hogy jelölt szeretne lenni, Sára Botond budapesti főispán neve viszont csupán budapesti sajtóértesülésekben jelent meg.

Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója az Inforádió Aréna című műsorában csak annyit árult el, hogy mikor lesz jelöltjük a kormányerőknek, azt nem, hogy ki.

"A jelölési folyamat valamikor február közepén indul meg, és valamikor március végére lesznek hivatalos jelöltek" – mondta a párt alelnöke.

Vitézy Dávidot, a Budapesti Közlekedési Központ egykori vezérigazgatóját az LMP szeretné jelölni. A volt közlekedési államtitkár

még nem mondott igent a felkérésre, de nemet sem, viszont aktívan kommunikál,

ami alapján Rotyis Bálint, a Nézőpont Intézet elemzője azt gondolja róla, hogy megvan benne az ambíció, ugyanakkor feltűnő, hogy egyelőre csak a tömegközlekedésről beszél. "Politikusként is tudnia kell majd megszólalni, nem elég közlekedési szakemberként. Az egy másfajta kommunikáció, politikai kommunikáció" – fogalmazott Rotyis Bálint.

Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ projektigazgatója szerint Vitézy Dávid egy kicsit már késésben van. "Stábot kell felállítani, szakértőkre van szüksége. A munkát addig nem annyira tudja olyan szinten elkezdeni, hogy ki ne szivárogna, erről én arra következtetek, hogy

záros határidőn belül be fogja jelenteni az indulását,

amihez nyilván alkalmazkodnia kell a többi szereplőnek" – rögzítette Novák Zoltán. Szerinte az sem kizárt, hogy indulása esetén a Fidesznek nem lesz saját főpolgármester-jelöltje.

"Mindenképpen a mérések fogják megalapozni ezt a döntést, és ha az jön ki, hogy az okozza a nagyobb presztízsveszteséget, hogy elindítanak egy jelöltet, aki nem jól szerepel, és mindeközben azt sem érik el, hogy Karácsony Gergely posztja meginogjon, akkor nem fognak indítani" – hangsúlyozta.

A Jobbik Brenner Koloman országgyűlési képviselőt, a Mi Hazánk Grundtner Andrást, a párt budapesti elnökét indítja el a választáson. A többi ellenzéki párt (DK, MSZP, Párbeszéd, Momentum, Magyar Kétfarkú Kutya Párt) Karácsony Gergelyt támogatja, ha mással nem is, azzal igen, hogy nem indít jelöltet ellene.

Az önkormányzati választás az európai parlamenti választással egy napon, június 9-én lesz.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Budapesti főpolgármester-jelöltek - elemzők
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást