Nyitókép: Olga Pankova/Getty Images

Síelni a sógorokhoz járunk

Infostart
2024. január 24. 15:45
Háromból magyar síelőből kettő Ausztriát választja, a Netrisk adatai alapján. Az átlagos biztosítási díjak meghaladják a 10 ezer forintot.

A síeléshez 2023. november vége és 2024. január eleje között utasbiztosítás kötő turisták 66 százaléka Ausztriát választotta, Szlovákia részesedése 14 százalék, míg Lengyelországé 7 százalékos. Szlovéniának és Olaszországnak jutott a magyar síelők 2 és 3 százaléka − írja közleményében a Netrisk. Az érintettek az idei szezonban eddig átlagosan 5 napra kötöttek utasbiztosítást, több mint 10 ezer forintos átlagdíjon. A legtöbben egyébként az utazás előtt 1 nappal kötötték meg a biztosításukat.

Az összeállításból kiderül az is, hogy hova utaztak azok, akik nem a síterepet választották célpontnak. Ebben az összevetésben is Ausztria vezet, mégpedig 20 százalékos aránnyal. Utána Románia következik 13 százalékos eredménnyel. Szinte holtversenyben végzett a harmadik helyen Olaszország, Lengyelország, Spanyolország és Németország.

A biztosító társaság ügyvezető igazgatója, Besnyő Márton szerint minden külföldi utazás esetén érdemes biztosítás kötni, de különösen igaz ez, ha síelésről van szó.

A síterepeken történt baleseteknél az esetleges hegyi, akár helikopteres mentés, azonnali orvosi ellátás ugyanis igen költséges dolog, több millió forintba is kerülhet.

Az utasbiztosítások között mind a díjakban, mind a kapcsolódó szolgáltatásokban van különbség, ezért érdemes körültekintően választani. Ha valaki autóval utazik külföldre - akár síelni, akár csak városlátogatásra -, akkor érdemes assistance-szolgáltatással kombinált utasbiztosítást kötni, amely megoldást nyújt az esetleges műszaki hiba esetére is − áll a közleményben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Síelni a sógorokhoz járunk
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást