Nyitókép: MTI/Vajda János

8-10 év a megtérülés - Rávetették magukat a magyarok az új napelemes akcióra

Infostart
2024. január 20. 11:27
Jól startolt a Napenergia Plusz Program, folytatódhat a megújuló energia térnyerése Magyarországon.

ól startolt a Napenergia Plusz Program, folytatódhat a megújuló energia térnyerése Magyarországon - mondta az index.hu hírportálon szombaton közzétett interjúban az energiaügyi miniszter.

Lantos Csaba közölte, hogy a 75 milliárd forint keretösszegű pályázatra már az első héten több mint 21 ezren jelentkeztek. A háztartások napelemes beruházásainak mintegy kétharmadát fedező, legfeljebb 5 millió forintos összeg

8-10 éves megtérülést biztosít.

Jól alakult a napelemeket és akkumulátorokat telepítő vállalkozók jelentkezése is, eddig már majdnem 700 cég kapott jóváhagyást a regisztrációra - tette hozzá a tárcavezető.

Aki saját termeléssel váltja ki a hálózatból érkező villamosenergiát, az minimum 36 forintot takarít meg kilowattóránként - indokolta a miniszter a napelemtelepítés ösztönzését, míg a tárolási kapacitások kiépítését azért szorgalmazza, mert "az a legjobb energia, amit helyben használnak fel" - fogalmazott. Véleménye szerint elsősorban nem is az a fontos, hogy a saját energiatermelésből a hálózatra táplálásért mekkora összeg jár, hanem az, hogy az áramot a megtermelés helyén fedezze a szükségletet.

Lantos Csaba elégedett a megújuló áramtermelők eddigi térnyerésével, hiszen már most több mint 250 ezer háztartási méretű erőmű működik Magyarországon, vagyis csaknem negyedével több, mint amit korábban 2030-ra vártak. Az ipari és lakossági napelemes rendszerek összes kapacitása meghaladja az 5600 megawattot, ami körülbelül az évtized végére várt szintnek megfelelő, a következő évtized elejére annak duplája, 12 gigawatt is meglehet - tette hozzá.

Közölte egyúttal, hogy a magyarországi hálózat 93 százalékán újra lehet naperőműveket telepíteni, csupán 11 áramkörön kell fenntartani a korábban elrendelt korlátozást. Az intézkedésre azért volt szükség, mert az áramhálózatot nem úgy tervezték, hogy sok kis napelem, hanem néhány nagy erőmű állítsa elő a szükséges összenergiát. Az idén újabb fokozatba kapcsoló hálózatkorszerűsítésnek köszönhetően hamarosan további területeken szűnhet meg a korlátozás - mondta Lantos Csaba.