Nyitókép: Imgorthand/Getty Images

Három óra fagyoskodás az iskolában - hazaküldték a gyerekeket egy magyar középiskolából

Infostart
2024. január 12. 19:28
Három órán át iskolában voltak a gyerekek a hideg tantermekben, mert csak így számított a péntek tanítási napnak számukra. Utána mehettek csak haza.

Most írt a lányom, hogy harmadik óra után hazamehetnek a suliból, mert nincs fűtés. Még szerencse, hogy apukája érte tud menni, és a másik 3 falubeli gyereket is hazahozza" - írta egy szülő a Szülői Hang nevű Facebook-csoportban amelyet az eduline.hu vett észre.

A kommentek között mások is jeleztek hasonló gondokat, az egyik szülő szerint náluk ez decemberben fordult elő, akkor már reggel hazaküldték a diákok többségét, de arról "fogalma sincs, hogy az alsósokkal mit kezdtek", egy másik hozzászóló pedig arról számolt be, hogy a fia kollégiumában és iskolájában mindössze 13 fok van.

Végül kiderült, hogy a Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikumból küldték haza péntek délelőtt a gyerekeket. A hírrel kapcsolatban az iskolát is megkereste a lap. Az intézmény megerősítette, hogy volt ilyen gondjuk és hétfőre ígértek részletes tájékoztatást.

A Szegedi Tankerületi Központ egyelőre nem válaszolt.