Nyitókép: mmpile/Getty Images

Két kismama is meghalt Nyíregyházán, egy kórházi szobában voltak

Infostart
2024. január 11. 19:52
Novemberben egy napon belül két kismama is meghalt a nyíregyházi kórházban. Az egyikőjük családja azóta sem tudja, hogy pontosan mi történt.

Az RTL készített riportot arról, hogy életét vesztette a szülés után egy máriapócsi édesanya. Császármetszéssel született meg a kisfia tavaly novemberben, azonban a műtét után a nő intenzív osztályra került. Azt mondták, az áldozat egy szülészeti szobában volt azzal az újfehértói anyával, aki ikrei világrahozatala után szintén meghalt egy nappal korábban.

A történtekről a nő családja mesélt a tévének. Azt mondják, hogy a pár harmadik gyermeke erős, egészséges volt, ellenben az édesanya napról napra egyre gyengébb lett.

Az áldozat húga szerint a testvére jól viselte a terhességet, azonban a 9. hónapban egy vérvizsgálat kimutatta: véralvadási problémái vannak. Gyógyszereket kapott, amitől jobban lett, de a szülést így is előre kellett hozni.

A család azt mondja, a szülészeti megfigyelőben volt az az újfehértói kismama is, aki szintén műtéttel hozta világra ikerlányait, de néhány órával később rosszul lett és ő is életét vesztette.

A televízió szerint az újfehértói ikrek, Flóra és Laura, szépen erősödnek, a karácsonyt már otthon tölthették.

Keresték a kórházat, hogy lezárult-e már a vizsgálat ebben az ügyben és indult-e újabb a máriapócsi anya halálával kapcsolatban. Azt írták, mindkét esetben belső vizsgálat indult és hogy a két eset között nincs összefüggés. Szerintük

mindkét kismamánál előre nem látható események történtek,

amit a szakszerű ellátás ellenére sem tudtak visszafordítani.

Fotónk illusztráció.