Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Horváth Péter az Arénában: a teljesítményértékelés hatására a tanári bérnek nem szabad csökkennie

Infostart / InfoRádió - Kocsonya Zoltán
2024. január 10. 15:18
A pedagógus gyakornok béremelése magával tolta a több éve dolgozó tanárok fizetési skáláját is - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.

Pedagógus-béremeléssel kezdődik az év, január folyamán tudják meg az oktatásban dolgozók, hogy mennyivel növekszik a bérük. Az átlagos emelés 32,2 százalékos lesz, de ez eltérő mértékben érinti a tanárokat. Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában azt is ismertette, hogy melyik kategóriában hogyan változik a bérezés:

  • a kezdő pedagógusoknál átlagosan 32 százalék
  • a pedagógus I fokozatúaknál nagyjából 31 százalék
  • a pedagógus II fokozatúaknál nagyjából 29 százalék
  • a mestereknél 21 százalék
  • a kutatóknál 17 százalék

Az elnök azt is elmondta, hogy ehhez jön még hozzá az egyetemi mesterfokozatért járó 2 százalék, illetve a természettudományos hiányszakmákban (biológia, kémia, földrajz, fizika, természetismeret, digitális kultúra/informatika, matematika) dolgozóknak járó további 4 százalék. Horváth Péter szerint ez a kiegészítés a pedagógusok harmadrészét érintheti.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke jelezte, 528 800 forint lesz a kezdő pedagógusbér. "Mivel az elv nyilván az, hogy ennél a gyakornoki bérnél nem kereshetnek kevesebbet azok a pedagógusok sem, akik már a pályán vannak, ez magával tolta az egész bérskálát, és ezért kellett a fokozatoknál az alsó határokat feljebb emelni" – mondta Horváth Péter, így lett a pedagógus I esetében 538 ezer, a pedagógus II esetében pedig 555 ezer forint a legkisebb adható bér.

Ne legyen boszorkányüldözés

A béremeléssel együtt bevezetik a teljesítményértékelés rendszerét is a közoktatásban, Horváth Péter ismertette, hogy a jelenlegi tervezet szerint – nincs még elfogadott jogszabály – a 2024-2025-ös tanévben kell először alkalmazni a teljesítményértékelést, és 2025 szeptemberétől lesznek ennek először következményei. Ehhez a 2024-2025-ös tanév kezdete előtt meg kell fogalmazniuk a pedagógusoknak és az intézményvezetőknek is teljesítménycélokat: a pedagógusoknak három, a vezetőknek négy célt, amit abban az évben el szeretne érni. Az elnök közölte, a pedagógus vállalása lehet az, hogy például programokat szervez, versenyre készít fel, vagy akár felzárkóztatásra szervez foglalkozásokat.

Utána 2025 júniusáig meg kell vizsgálni, hogy ezek a célok teljesültek-e, ez lesz az értékelés egy része, de további szempont lesz az eredményesség, a hatékonyság, de bele fognak tartozni a kompetenciamérés eredményei is. Utóbbi a tervek szerint 15 százalékot tehet ki a százpontos rendszerben. Ezenkívül lesznek más szempontok is, például a terhelhetőség, a pedagógiai szakmai minősítés, a kommunikáció, a tehetséggondozás.

"Ez egy intézményen belüli értékelés lesz, az igazgató helyettesei, a munkaközösség-vezetők végezhetik el a pedagógusok teljesítményértékelését, egyeztetve velük is, megbeszélve, hogy mit gondolnak a munkájukról.

Ha ezt tényleg jól sikerülne végigvinni, és a pedagógusok vezetője nem valamiféle boszorkányüldözésre fogja használni, hanem valóban megpróbálja objektíven megítélni a teljesítményt, akkor ez akár hasznos is lehet"

– értékelt Horváth Péter.

Megjelentek olyan hírek is, hogy a teljesítményértékelés szerint alacsonyabb teljesítményt nyújtó pedagógusok bére 2025 őszétől akár csökkenthető is lesz a törvényben meghatározott alsó határig, de erről Horváth Péter azt mondta, a tervezetben az szerepel, hogy a pedagógusértékelésnél három kategória lesz az értékelés végén. Azoknál a pedagógusoknál, akik a 80 százalékot elérik, mindenképpen pozitív béreltérítést kell adni. Akik az 50 és 80 százalék közötti sávba esnek, azoknál lehetőség van, de nem kötelező emelni a fizetést, míg a 50 százalék alatti sávban lehetne negatív irányba módosítani a béren.

Ugyanakkor a pedagóguskar elnöke hozzátette, hogy mivel csak a maga a pedagógus által meghatározott éves teljesítménycélokból 24 pontot lehet szerezni, így aki nem tudja elérni az 50-et, szerinte annál akár azt is meg lehetne fontolni, hogy egyáltalán helye van-e a pedagóguspályán. "Abban, hogy az egész pálya érzékelhető béremelést kapjon, az is szerepet fog játszani, hogy

a teljesítményértékelés hatására a bérnek nem szabad csökkennie. Úgyhogy szerintem ezzel várjuk még meg, hogy mit hoz a gyakorlat"

– mondta Horváth Péter

Változó érettségi szabályok

Sok változást hoz a mostani tanév az érettségi vizsgáknál is a vizsgakövetelményekben és a számonkérés módjában is, de a tanároknak és a diákoknak is volt idejük és lehetőségük felkészülni erre – mondta a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.

Azt is kiemelte, hogy tantárgyanként meglehetősen eltérő a változás mértéke, az idegen nyelveknél nagy változásra nem lehet számítani, de a többi tantárgynál már a Nemzeti alaptanterv változásai is magukkal hozták a tananyag és a számonkérés módosulását. A jelentősebb változások például a magyar nyelv és irodalomnál vannak, más jellegű lesz az írásbeli feladatlap, míg a természettudományoknál a szóbeli vizsga lehetősége változik meg: projektmunkát is lehet elvégezni. "Én biztos vagyok abban, hogy az érettségire felkészítő kollégák alaposan áttanulmányozták az új érettségi követelményeket" – tette hozzá a pedagóguskar elnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Horváth Péter az Arénában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást