Nyitókép: FooTToo/Getty Images

Az éghajlatváltozás veszélyei: rekordot döntöttek itthon az elemi károk

Infostart
2024. január 3. 18:09
A Generali Biztosítóhoz 2023. december közepéig rekordmennyiségű, az 58 ezret meghaladó lakással és társasházzal kapcsolatos elemikár-bejelentés érkezett.

Az előző évekhez hasonlóan tavaly is komoly viharok sújtották hazánkat, melynek eredményeként a Generali Biztosító 2023. január-december közepe között több, mint 58 ezer elemikár-bejelentést kapott, ez az elmúlt három év adatait tekintve rekordnak számít – közölte a társaság, akinek kárrendezési igazgatója, Szikszai József nyilatkozott az InfoRádióban.

A társadalom nagy része egyre inkább tart az esetleges elemi károktól, a Generali 2023-as őszi, reprezentatív kutatásából kiderült, hogy a 18-65 éves hazai lakosság 49 százaléka a gazdasági változás és az infláció után a klímaváltozást, valamint az extrém időjárási körülményeket tartja a legnagyobb jövőbeli fenyegetésnek.

A Generali Biztosítóhoz már 2023 első – általában nyugodtabbnak mondható – három hónapjában kiemelkedően sok elemi kárbejelentés érkezett: januárban 3800, márciusban pedig több, mint 4200. A február 4-én országszerte pusztító szélvihart követően például, kevesebb, mint 48 óra alatt közel 2500-an keresték meg a biztosító társaságot: ezek értéke a vállalat becslése szerint mintegy 350 millió forint volt.

A nyári hónapok meteorológiai jelenségei is radikálisan megváltoztak az elmúlt években. A változatlanul meleg napokat felváltotta a kiszámíthatatlan, forró, de mindeközben viharos nyár, melynek következtében a Generali tavaly augusztusban kapta a legtöbb szélsőséges időjárási jelenség okozta kárbejelentést, szám szerint több mint 15 ezret.

A viharok következtében érkezett a legtöbb bejelentés, több, mint 37 ezer, az átlagos kártérítési összeg 100 ezer forint fölött alakult. A jégverés (több mint 1800 bejelentés), a villámcsapás és annak másodlagos hatásai (5800 bejelentés), valamint a felhőszakadás (3000 bejelentés) is jelentős károkat okozott országszerte. Árvizek miatt 45 bejelentés érkezett.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Biztosítások - a klímaváltozás hatásai
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást