Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Jövőre indul az eddigi legdrágább dunai híd építése

Infostart
2023. december 22. 04:33
Soha ekkora összeget nem fordítottak még hídépítésre itthon. A mohácsi híd 300-320 milliárd forintból épül majd meg.

Interjút adott a makói Rádió7-nek Lázár János Ebben az építési és közlekedési miniszter a mohácsi Duna-hídról is beszélt.

A vg.hu összefoglalója szerint most először hangzott el például, hogy mennyibe kerülhet az új híd: Lázár János hatalmas összeget említett,

úgy látja, hogy 300-320 milliárd forintból épül majd meg az új Duna-híd.

A lap emlékeztet rá, hogy a kőröshegyi völgyhíd 51,175 milliárd forintból épült meg, hozzá kapcsolódóan pedig egy 14,2 kilométer hosszú autópálya-szakasz is létrejött 76 milliárd forintból. Igaz, ezeket még 2007-ben adták át, több mint 16 éve.

A tárcavezető azt is közölte, hogy 2024-ben elindítják a kivitelezést.

Mindenesetre úgy tudni, hogy ebben a pénzben nem csupán a hídról van szó, hanem az ezzel összefüggő úthálózatról is. A tervezők hangsúlyozták: a kialakított nyomvonal az érzékeny területek figyelembevételével, azok elkerülésével készült. Ezenfelül szó van még egy kikötőfejlesztésről is. Ha mindez valóban létrejön, megnyílhat az út, hogy Mohács meghatározó logisztikai bázissá váljon.