Nyitókép: ljubaphoto/Getty Images

Merőben átszabnák a vagyonnyilatkozati rendszert – erre lehet készülni

Infostart / InfoRádió - Várkonyi Gyula
2023. december 8. 17:54
A vagyonnyilatkozati rendszer teljes átalakítását kezdeményezi az Integritás Hatóság. Álláspontjuk szerint ugyanis a magyar rendszer nem működik, az ellenőrzés pedig nem éri el a célját.

A vagyonnyilatkozatok célja az átláthatóság és az elszámoltathatóság növelése. Ehhez azonban szükséges a megfelelő ellenőrzés és számonkérés, a következetes szankcionálás, az intézményi támogatás megléte ugyanúgy, mint a jogszabályi kiskapuk bezárása. Az Integritás Hatóság ennek érdekében egy 16 pontból álló javaslatcsomagot állított össze. Ennek részleteiről Mehlhoffer Tamás, az Integritás Hatóság szóvivője beszélt az InfoRádióban.

A szervezet javasolja, hogy bizonyos időintervallum alatt, legfeljebb négy évente mindenki, aki nyilatkozattételre köteles, legyen legalább egyszerre ellenőrizve. Emellett kockázatalapú ellenőrzést is javasolnak, ami annyit jelent, hogy folyamatosan figyelni kellene azoknak a körét, akiknek indokolt lehetne vagyonnyilatkozatot tenni, vagy ahol fölmerül az, hogy ezek a vagyonnyilatkozatok esetleg nem megfelelő adatokat tartalmaznak – ismertette a szóvivő.

Az Integritás Hatóság javaslatai között szerepel

egy egységes elektronikus – gyakorlatilag automatizáltan működő – bevallási rendszer kialakítása, amit a nyilatkozatok nyilvántartásához, kezeléséhez és az ellenőrzéséhez is elengedhetetlenül fontosnak tartanának.

A vagyonnyilatkozatokat egy független szervezetnek kell ellenőriznie, amely számára biztosítani kell a vizsgálatok lefolytatásához szükséges jogköröket, valamint közvetlen hozzáférést kell adni az összes szükséges adatbázishoz is. „Azt mondjuk, hogy legyen benne minden hazai és külföldi vagyonelem, érdekeltség, az összes jövedelem, ingóság, ingatlan, immateriális »jószág«, ajándék, befektetés, pénzügyi követelés, kötelezettség, egyéb pozíciók és érdekeltségek; azok is, ahol például ez nem jár javadalmazással” – fogalmazott Mehlhoffer Tamás.

Szorgalmazzák azt is, hogy

a teljes közszféra tegyen vagyonnyilatkozatot, továbbá minden olyan személy, aki valamilyen forrás-, támogatás-, közbeszerzés- vagy állami tulajdonnak az elosztásában, gazdálkodásában olyan jogkörrel rendelkezik, amely döntést vagy engedélyezést tartalmaz.

A javaslataikat eljuttatták a kormányhoz. Ha ezeket a parlament is jóváhagyja, akkor akár már 2025-ben digitális platformon lehetne ellenőrizni a nyilatkozatokat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Merőben átszabnák a vagyonnyilatkozati rendszert – erre lehet készülni
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást