Nyitókép: Infostart

Dunai gátat építettek Észak-Pesten

Infostart
2023. december 5. 17:45
Mintegy 3,8 milliárd forintból, vissza nem térítendő európai uniós támogatással végeztek árvízvédelmi fejlesztéseket Észak-Pesten.

A főváros hét árvízvédelmi szakaszának egyike a Pest-Észak árvízvédelmi szakasz, amelynek négy védvonalszakaszát - a vízmű mögötti terület, az észak-pesti szennyvíztisztító telep magaspartja, a Komp utcai fal és magaspart, valamint a váci út mellett védmű - fejlesztették a projektben, összesen 4,5 kilométer hosszan.

A beruházás a Fővárosi Vízművek Váci úti telephelyét is fokozottan védi, ezzel növelve Budapest ivóvíz-ellátásának biztonságát - hangsúlyozták.

Jelezték, hogy a gondos tervezésnek és a körültekintő, természetvédelmi szakfelügyelet mellett történő kivitelezésnek köszönhetően

a beruházás a fővárosi oltalom alatt álló Palotai-sziget ártéri erdejének lehető legcsekélyebb mértékű igénybevétele mellett valósult meg.

A fővárosi önkormányzat reményei szerint jövőre folytatódhat a gátrendszer fejlesztése, amellyel további területeket tehetnek biztonságosabbá - áll a közleményben.