Nyitókép: Alex Lane/Getty Images

Jelentős átalakulás a fokhagymák forgalmazásában

Infostart
2023. október 27. 16:19
A kínai termékek már régebben visszaszorultak a magyar piacon (az európain ugyanakkor terjednek), de most az európai forrás is változik, ahogy a termék ára is igencsak sokféle az árusítóhelyeken.

Csökken itthon a fokhagymatermesztés és a hazai fokhagyma forgalmazása, mutatják ezt a Központi Statisztikai Hivatal és az Agrárközgazdasági Intézet számai is. Mindemellett ömlik az import a magyar boltokba, piacokra, habár a legutóbbi adatok szerint ennek a mennyisége is visszaesett.

2023. január és július között az előző év azonos időszakához képest Spanyolországból (-70 százalék, 307 tonna), Törökországból (-11 százalék, 149,6 tonna) kevesebb, ugyanakkor Hollandiából (+70 százalék, 123,7 tonna) több fokhagyma érkezett.

Az AKI PÁIR adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon a fokhagyma szinte folyamatosan jelen volt a kínálatban az idén. A belföldi termesztésű, nagyméretű, 45 mm+ méretkategóriájú fokhagyma ára (1200 forint/kilogramm) megegyezett 2023. 39-42. hetében az előző év azonos időszakának átlagárával. A Spanyolországból származó fokhagyma rövidebb ideig, májusban volt jelen a kínálatban az előző év azonos időszakához hasonló (1200 forint/kilogramm) áron - írta az Agrárszektor.

A Budapesti Nagybani piacon egy kilogramm I. osztályú hazai fokhagyma 1100 és 1300 forint között van, míg a II. osztályú 800 és 950 forint között.

A nagyobb árusítóhelyek közül a portál kiemelte, hogy

  • a Tescoban 1480 forint egy kiló fokhagyma,
  • a Kifli.hu-n 3000 forint a kínai fokhagyma kilója
  • az Auchanban pedig a 3 darabos csomagolt, hazai fokhagyma 550 forint.

Nem csak itthon van csökkenőben a fokhagymatermesztés: a fokhagyma termőterülete tovább csökkent (-15 százalék) az idei szezonban, a legtöbb termelő régiót aszály sújtotta, a termelési költségek 45 százalékkal emelkedtek, növényegészségügyi problémák léptek fel, mindezek a terméshozam 30-40 százalékos csökkenését eredményezhették egy átlagosnak mondható szezonhoz képest.

Sőt, az Eurostat adataiból az is kiderül, hogy

a közösség a harmadik országokat tekintve nettó exportőrről importőrré változott fokhagymából 2023 első hét hónapjában.

Ezt jól alátámasztja az, hogy az EU frissfokhagyma-behozatala 14 százalékkal 40,2 ezer tonnára bővült a jelzett időszakban. Kínából 20 százalékkal több (26,5 ezer tonna) fokhagyma érkezett. Egyiptom a második legjelentősebb beszállító, ahonnan 1 százalékkal több (8,5 ezer tonna) fokhagymát szállítottak az unióba. (Még annak ellenére is előzi Kína Egyiptomot, hogy importvámot kell fizetniük a kereskedőknek, ahogy például az Argentínából fokhagymát szállítóknak is.)