Nyitókép: Peter Csaszar/Getty Images

Lecsaptak a rendőrök Budapesten – ámokfutókra vadásztak

Infostart
2023. október 26. 06:48
A budapesti rendőrök néhány óra alatt 334 gyorshajtóval és egy ittas sofőrrel szemben indítottak eljárást.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársaival október 20-án estétől másnap reggelig ellenőrizte a forgalomban a másokra veszélyt jelentő, illetve kirívó szabálysértéseket elkövető közlekedőket Budapesten – írja a police.hu.

A fővárosi rendőrök a sebességellenőrzés során 334 gyorshajtóról készítettek felvételt, melyekből 326 esetben közigazgatási feljelentést tettek, nyolc alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki. A legkirívóbb példa az sofőr volt, aki a megengedett 50 helyett 104 km/órás sebességgel száguldott az Üllői úton, amiért 117 ezer forint közigazgatási bírságra és hat előélteti pontra számíthat. Egy sofőrt ittas járművezetés gyanúja miatt előállítottak, miután pozitív eredményt mutatott az alkoholteszter.

Az egyenruhások további szabálytalanságok miatt is intézkedtek; egy-egy engedély nélkül átalakított, forgalomból kitiltott, illetve biztonságos közlekedésre alkalmatlan jármű vezetőjével szemben, de szabtak ki bírságot kötelező felelősségbiztosítás hiánya és kanyarodási szabályok megszegése vagy gyalogos szabálysértés miatt is.