Nyitókép: MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Jelentős változás jön a mentőknél novembertől

Infostart
2023. október 25. 16:02
Változik a besorolási rendszer, jön a videóhívás és a sebességkorlátozás.

A többi között háromról öt szintűre finomítják az ellátások sürgősségi besorolását, elemzik a segélyhívásokat, továbbá a mentőirányítóknak a jövőben nem csak egy egységes kérdezési protokoll szerint kell végezniük a munkájukat, a vakon gépelés is alapkövetelmény lesz számukra - írja a Népszava.

Az új intézkedések között szerepel az is, hogy a mentők sebességét korlátozzák. A főigazgató utasítása szerint október elejétől még súlyosan sérült beteget szállítva, szirénázva is legfeljebb 30 kilométer per órával léphetik túl a többi közlekedőre vonatkozó legnagyobb megengedett sebességet.

Pintér Sándor belügyminiszter szeptember 18-án személyes látogatást tett az OMSZ mentésirányító központjában. A lap kérdésére, hogy pontosan milyen feladatokat adott a belügyminiszter, a szervezet kommunikációs vezetője, Győrfi Pál elmondta: azt, hogy „Európa legjobb, leggyorsabb és leghatékonyabb mentési és mentésirányítási rendszerét alakítsák ki Magyarországon.”

Nagyobb figyelem jut a miniszteri látogatás után a mentésirányítókra, ők azok, akik fogadják a segélyhívásokat, és döntenek arról, hogy kihez, milyen felkészültségű személyzet (orvos, mentőtiszt vagy ápoló) és milyen felszereltségű kocsi induljon.

November elsejétől bevezetik az úgynevezett helyszíni videohívást is. Ezt azt jelenti, hogy a segítségre szorulóról, illetve a körülményekről videoközvetítést adhat a mentésben közreműködő.

Az új besorolási rendtől OMSZ vezetői azt várják, hogy ez több lehetőséget ad a beteg számára legmegfelelőbb, állapota szerint indokolt sürgősségi fokozat kijelölésére. „Egy jobban átlátható, sokrétűbben osztályozható és nemzetközi tapasztalatok alapján is áttekintett rendszer bevezetése válik ezzel valóra, amely alkalmazkodik a kórházi sürgősségi rendszerekben is használt ötfokozatú triage rendszerhez, továbbá így jól elkülöníthetőek a magas(abb) prioritású mentési feladatoktól az OMSZ új alapfeladataként ellátandó ügyeleti feladatok is.”