Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Palesztinbarát tüntetés lehet pénteken Budapesten

Infostart
2023. október 12. 18:18
Lapértesülések szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium terveznek demonstrációt, megerősítették a zsidó intézmények védelmét.

A Hamász volt vezetője, Khaled Meshaal tüntetésekre szólította fel a muszlim világot a palesztinok támogatására és arra, hogy a szomszédos országok népei csatlakozzanak az Izrael elleni harchoz. A demonstrációkat péntekre hirdette meg.

A Hetek című lap írt elsőként arról, hogy Budapesten is terveznek tüntetést, pénteken 16 órára a Külgazdasági és Külügyminisztérium elé. A vg.hu megkérdezte a BRFK-t, hogy engedélyezi-e a demonstrációt, de a rendőrség még nem adott választ.

Az Index megkeresett magyarországi zsidó szervezeteket, és Megyeri Jonathán, az EMIH kommunikációs igazgatója közölte: "A hazai rendvédelmi szervekkel és hatóságokkal szoros együttműködésben iskoláink, zsinagógáink és más intézményeink a korábbinál is szigorúbb, állandó fegyveres védelmet kaptak. Sajnos az elmúlt napokban több gyanús eset is volt, melyek mindegyikét a rendvédelmi szervek és biztonsági szolgálataink hathatós segítségével sikerült azonosítani és azokkal szemben kellő hatékonysággal eljárni." Egyben jelezte, arra kérik a magyar hatóságokat, ne engedélyezzék a palesztinbarát demonstrációt.

A portál érdeklődésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ azt közölte: "A terrorizmus elfogadhatatlan, Magyarország Izrael mellett áll."