Nyitókép: bririemoments/Getty Images

Ismét nincs engedélye a vitatott Fertő tavi nagyberuházásnak

InfoRádió
2023. október 2. 15:01
Pert nyert a Greenpeace a Fertő tó ügyében. A győri törvényszék döntése alapján csak a szakhatóság engedélyével folytatódhat a turisztikai beruházás. Közben a tónál vizsgálódik az UNESCO delegációja.

Bár az építkezések tavaly nyáron leálltak és időközben az építési engedély is lejárt, de a Győr-Moson-Sopron vármegyei kormányhivatal idén ismét megadta az engedélyt a Fertő tavi beruházás folytatására. Ráadásul az új engedély az UNESCO világörökségi helyszín beépítési területét 50 százalékkal meg is növelte. A Greenpeace ezért bíróságra ment a 2023. májusában kiadott környezetvédelmi működési engedély ügyében is.

A szervezet biodiverzitás kampányfelelőse az InfoRádióban elmondta: "rekordgyorsasággal adtak ki újból egy engedélyt a beruházásra, ráadásul még nagyobbra, mint a korábbi, mert ebben most már a 20 apartmanház helyett 26 szerepelt. Ezért a Greenpeace ezt a Fertő tó Barátai Egyesülettel együtt újból megtámadta. Az érvünk az az volt, hogy nem kérték ki a szakhatóság, méghozzá a legfontosabb, a vízügyi szakhatóság véleményét sem, és gyakorlatilag egy látszateljárást folytattak le, még egy kicsit megnagyobbították a területet és bővítették a lehetőségeket, és kiadták ugyanazt az engedélyt" – sorolta Rodics Katalin.

A Győri Törvényszék ezúttal is igazat adott a zöld szervezetnek és a kormányhivatalt új eljárás indítására kötelezte, amely során a vízügyi szakhatóság véleményét is ki kell kérniük. Rodics Katalin ezért abban bízik, hogy a Fertő tó megmenekülhet a további természetpusztítástól.

Mint mondta, a vízügyi szakhatóság már a korábbi engedély kiállításakor is deklarálta, hogy úgy kell megvalósítani – és ha felhagyják, akkor is úgy kell a területet hagyni –, hogy sem a felszíni, sem a felszín alatti vizek ne szennyeződjenek.

"Ezt a véleményét a szakhatóság nem változtathatja meg, úgyhogy reményeink szerint pozitív eredménye lesz ennek" – nyilatkozott bizakodóan a szakember.

Egy 2023 májusi riport a helyszínről:

Emellett azt reméli a Greenpeace, hogy a beruházásért felelős Építési és Közlekedési Minisztérium ténylegesen újratervezi a projektet oly módon, hogy az az élővilágot és a világörökségi státuszt se veszélyeztesse.

Október 2-án, hétfőn-kedden egyébként Sopronba és Ausztriába érkezik az UNESCO missziója, hogy megvizsgálja mind a magyar, mind az osztrák oldalon "az észszerűtlen, a lakosság számára átláthatatlan, elfogadhatatlan, környezetkárosító beruházásokat" – írta a Fertő tó Barátai Egyesület. A vizsgálatok alapján döntenek a világörökségi terület veszélyes, azaz vörös listára kerüléséről. Megtekintik a lerombolt Fertő tavi vízitelepet is.

Korábban a Fertő tónál tervezett beruházás és annak részletei kapcsán a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Tudományok Osztálya is szót emelt.

Lázár János építésügyi és fejlesztési miniszter júniusban arról beszélt, hogy egyeztetett Farkas Ciprián soproni polgármesterrel és a felfüggesztett beruházásról. Abban állapodtak meg, hogy a terület északi részén a legkiépítettebb kikötőt használatba adják a vitorlásoknak és a horgászoknak. A déli részen megcsinálják a strandot annak a kiszolgáló létesítményeivel, felépítik a hajókikötőt és az ökoparkot is.

"A soproniak akkor ismét birtokba tudják venni a Fertő-partot, nem elengedve a távlati fejlesztési céljainkat" - mondta a polgármester, majd Lázár János megjegyezte: "B verzióban az eredeti nagy tervet is meg kell valósítani, amit most kénytelenek voltunk elhalasztani".

A Fertő tó Barátai Egyesületnek ezzel a tervvel is vannak gondjai, például az ökocentrumot feleslegesnek tartják, hiszen a nemzeti parknak több ilyen létesítménye üzemel.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Pert nyert a Greenpeace - Rodics Katalin
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást