Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Závecz Research: két párt tudott erősödni a nyáron

Infostart
2023. szeptember 22. 14:09
Kicsivel kisebb lett a Fidesz tábora, de még mindig bőven vezeti a párt a népszerűségi listát, melynek harmadik helyére a friss adatok szerint befutó érkezett.

Május óta a Fidesz tábora valamelyest kisebb lett, tavasszal a választókorúak 32 százaléka támogatta, most 30 százalékon áll. A legerősebb ellenzéki párt továbbra is a Demokratikus Koalíció, a nyáron nem változott a támogatottsága, 13 százalék sorakozik fel mögéjük. Némileg erősödött május óta a Mi Hazánk - 6-ről 7 százalékra -, s ezzel egyértelművé vált harmadik helye a pártrangsorban. Ennek részben oka az is, hogy a Momentum támogatottsága stagnál, májusban és most is 5 százalékot ért el. A nyári hónapokban a többi pártnál legfeljebb 1 százalékpontos változások voltak, de a Kétfarkú Kutyapárt esetében a minimális növekedés azt jelentette, hogy a tavalyi választások óta először kapott 4 százalékot. A Jobbik és az MSZP is 3 százalékon áll, az LMP 2 szzázalékos, a Párbeszéd 1 százalékos. A parlamenten kívüli pártok sorából ebben a hónapban is a Mindenki Magyarországa Néppárt érte el az 1 százalékot. Ezek a legérdekesebb eredményei a ZRI Závecz Research Intézet szeptember első felében, az ország felnőtt lakossága körében, személyes adatfelvételi módszerrel végzett közvélemény-kutatásának.

A részvételüket ígérő, biztos pártválasztók 46 százaléka szavazna a Fideszre. Az aktív választópolgárok körében a Demokratikus Koalíciónak 19 százalékos a tábora. Megalakulása óta legjobb eredményét érte el a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutyapárt is, előbbi 10 százalékig jutott, a Kétfarkú Kutyapárt pedig 5 százalékig. A Momentum a részvételüket biztosra ígérő, pártot választók 6 százalékára számíthatna, az MSZP és a Jobbik 4-4 százalékra. Az LMP az aktív választók csoportjában 3, a Párbeszéd 2, a Mindenki Magyarországa Néppárt 1 százalékos.

A Fidesz kismérvű visszaesése összhangban van a közhangulat nyáron történt enyhe romlásával. Májusban 64 százalék vélekedett úgy, hogy hazánkban rossz irányba mennek a dolgok, most 67 százalék van ezen a kritikus véleményen. Az országban zajló folyamatokat pozitívan értékelők aránya 29-ről 27 százalékra csökkent az elmúlt hónapokban. A Fidesz táborában a nyáron nem történt hangulatváltozás, háromnegyedük optimistán látja a hazai történéseket, egyötödük pesszimistán. Az ellenzéki pártok híveinek romlott a véleménye az országban zajló folyamatokról: 92-ről 97 százalékra emelkedett a negatívan értékelők aránya, s a múltkori 4 helyett most 2 százalék szerint mennek jól a dolgok. A pártnélküliek véleménye minimális mértékben, enyhén kedvezőtlen irányba változott: 75-ről 77 százalékra emelkedett a pesszimisták, 10-ről 8 százalékra csökkent az optimisták aránya.

A Mi Hazánk társadalmi beágyazottsága viszonylag egyenletes, az átlagos, 7 százalékos támogatottságától jelentősen eltérő arányok nincsenek. Legnagyobb különbségek még életkor szerint érzékelhetők, a fiatalok 8, a középkorúak 7, az idősek 5 százaléka támogatja a Mi Hazánkat. A párt hívei eléggé aktívak, alig maradnak le a Fidesz és a DK-szavazók biztos választási részvételt ígérő kétharmadától, körükben 61 százalék állítja határozottan, hogy elmenne voksolni.

A Kétfarkú Kutyapárt támogatói alapvetően nagyvárosiak: a budapestiek 7, a megyeszékhelyen élők 6 százaléka szavazna rájuk, a kis közepes városokban 4, a falvakban 2 százalék. Az életkori eltérések is markánsak: a fiatalok 6, a középkorúak 5, az idősek 1 százalékára számíthat. E párt híveinek részvételi hajlandósága alatta marad a többi párténak: 48 százalékuk tekinthető aktívnak.