Nyitókép: ALotOfPeople/Getty Images

Újabb döntések, tényleg nagy dolgok jöhetnek Szegeden és környékén

Infostart
2023. szeptember 22. 11:50
Az már korábban kiderült, hogy a Csongrád-Csanád vármegyeszékhellyel kiemelt tervei vannak a kormányzatnak. Érintett a Belgrád-Budapest vasútvonal is.

Ezt mutatja az is, hogy a csütörtöki Magyar Közlönyben az ipari terület bővítéséről, új beruházásokról és fontos vasúti fejlesztésről született döntéseket is kihirdettek. A vg.hu összesítése szerint több beruházást is kiemeltté nyilvánítottak (köztük egy külterületi ipari parki bővítést), ami jelentősen leegyszerűsíti és gyorsítja a projektekkel összefüggő közigazgatási hatósági teendőket. Az egyelőre nem derült ki, hogy milyen beruházások miatt van szükség a szegedi ipari terület növelésére.

Fontos vasúti beruházásra is költenek: a Szeged–Rendező–Röszke–országhatár vasútvonal rekonstrukciójáról van szó, pontosabban ennek részbeni előteljesítéséről. A kormányhatározatban a kabinet egyetért azzal, hogy a projekt feladataira központi költségvetési pénzt biztosítson annak érdekében, hogy

a Budapest-Belgrád (BuBe) vasútvonal felújítása alatt is közlekedhessenek Szerbia és Magyarország között nemzetközi tehervonatok.

A BuBe, vagyis a 150. számú Budapest–Kelebia (oh.)–Belgrád vasútvonal fejlesztési projekt megvalósítása miatt ugyanis a Soroksár-Kelebia vonalszakaszon vágányzár vált szükségessé. Ezt pótolnák a Szeged–Rendező–Röszke rekonstrukciójával. A kormány ezért arra hívta fel a pénzügyminiszter figyelmét, hogy az építési és közlekedési miniszter bevonásával gondoskodjon

mintegy 5,5 milliárd forint többletforrás rendelkezésre állításáról.

Kormányhatározat jelent meg a Szeged vármegyei jogú város külterületén fekvő földrészletek beruházási célterületté nyilvánításáról szóló kormányhatározat módosításáról is. Ebben összességben közel háromszáz külön helyrajzi számú földrészletet szerepeltetnek beruházási célterületként.