Nyitókép: MTI/Varga György

Figyeljen, aki a Balatonon nyaral, mert már kevesebb komp jár

Infostart
2023. augusztus 28. 14:06
Lezárult a menetrendi hajózás főszezonja a Balatonon, a Szántód-Tihany kompjárat két utolsó párja hétfőtől már nem elérhető az utasok számára.

Augusztus utolsó vasárnapján véget ért a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) 2023-as főidénye. A társaság honlapján olvasható információk alapján a komp augusztus 28-ától, hétfőtől Szántód és Tihany között rövidebb ideig jár, továbbra is 40 percenként közlekedve – írja a hirbalaton.hu.

A Bahart frissített menetrendje szerint a hétfőn kezdődő utóidényben már nem közlekedik a balatoni komp két utolsó járatpárja. Ez azt jelenti, hogy

augusztus 28-tól Szántód felől 6:40-től 21:20-ig, míg Tihany felől reggel 7 óra és 21:40 között járnak a kompok.

Az utóidényben közlekedő menetrendi hajók pontos menetrendje még nem jelent meg a társaság honlapján.

Másfél milliós forgalom

A balatonica.hu azt írja, hogy BAHART kompjainak forgalma már augusztus harmadik hetében elérte az egymillió főt, a személyhajók pedig több mint 500 ezer utast szállítottak ‒ meghaladva ezzel az előző évi forgalmukat. A vírushelyzet előtti időszakhoz, 2019-hez képest ebben az évben a kompokat összességében eddig 8 százalékkal választották többen, a személyhajókon pedig 6 százalékos az utasforgalom növekedése.

Jelentősen nőtt a kerékpáros szállítások száma is: tavalyhoz képest a kompokon 8 százalékos bővülés mellett számuk meghaladja a 85 ezret, míg a személyhajókon eddig 21 százalékkal többen utaztak kerékpárral, mint tavaly ilyenkor.