Nyitókép: Unsplash.com

A kormány ingyenessé tenné a diákok jogosítványszerzését?

Infostart
2023. augusztus 9. 21:40
Készült egy tervezet arról, hogy a következő év tanévtől a kormány fizetné a középiskolások és szakképzős diákok autóvezetői tanfolyamát. Még nincs elfogadva.

Még dolgoznak az érintett tárcák a részleteken, vagyis egyelőre “kialakítás alatt áll a támogatás igénybevételének formája, módja” – írja a hvg.hu.

Bár a kormány most is ad némi anyagi hozzájárulást a 20 év alatti fiatalok “B” kategóriás jogosítványának megszerzéséhez, azonban a jövőben gyakorlatilag teljesen ingyenessé téve azt.

Ez az ötlet a Miniszterelnöki Kabinetiroda által jegyzett, az „állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő törvénytervezet” címmel közzétett salátatörvény-javaslatból derül ki. Eszerint: "Az állam ingyenesen biztosítja a „B” kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez a közlekedési alapismeretek és a gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismeretek elsajátítását.”

A részletek ugyan még nem tisztázottak, de az - a lap szerint - már gyanítható, hogy

a forgalmi vizsgáig terjedő ismeretszerzés minden költségét állja az állam, ideértve a vizsgáig előírt 29 gyakorlati órát is.

A portál kérdésére az Igazságügyi Minisztérium csak annyit árult el, hogy “a jövő ősszel induló tanévtől ingyenessé válhat a jogosítvány megszerzése a középiskolában és szakképző intézményekben tanulók számára, de a támogatás igénybevételének formája, módja kialakítás alatt áll az érintett tárcák részéről".

Eddig a 20 év alattiak jogosítványszerzéséhez utólag lehetett 25 ezer forint költségtérítést igényelni az Államkincstáron keresztül. Viszont az utóbbi időben sokat drágult a képzés, már alapesetben is 250-300 ezer forintba kerül a jogosítvány.