Nyitókép: MTI/Varga György

Magyar Közlekedési Klub: lassabb lesz busszal, mint vonattal

Infostart
2023. július 27. 19:43
A Magyar Közlekedési Klub cáfolja a MÁV-nak azt az állítását, miszerint a bezárt vasúti mellékvonalakon közlekedő autóbuszok kiszámítható és a korábbinál kényelmesebb eljutást tennének majd lehetővé az utasoknak.

A MÁV–Volán-csoport augusztus 1-től további intézkedésig tíz regionális vasútvonalon is megszüntette a közlekedést.

Az útvonalakon pótlóbuszok veszik át a vonatok szerepét.

A MÁV honlapjára pedig már ki is került a "közlekedési módváltásban" érintett vasútvonalak augusztus 1-től érvényes menetrendje.

A MÁV közleményében úgy fogalmazott, hogy az érintett mellékvonalakon korszerű, légkondicionált autóbuszok kiszámítható és a korábbinál kényelmesebb eljutást tesznek majd lehetővé az utasoknak.

A döntés érinti:

a (Miskolc-Tiszai–)Nyékládháza–Tiszaújváros,

a (Mátészalka–)Kocsord alsó–Csenger,

az Újszeged–Mezőhegyes,

a Mezőhegyes–Battonya,

a Somogyszob–Nagyatád,

a (Dombóvár–)Godisa–Komló,

a Balassagyarmat–Ipolytarnóc,

az Abaújszántó–Hidasnémeti,

a Karcag–Tiszafüred, illetve

a Lakitelek–Kunszentmárton(–Szentes) vonalat.

Tiltakozás

A vonalbezárásokkal és menetrend-változtatásokkal kapcsolatban a Magyar Közlekedési Klub a közösségi média felületén egy olyan tiltakozó bejegyzést tett közzé, amelyben kiemeli, hogy álláspontja szerint a megszüntetett vonatjáratoknál az azokat pótló buszjáratok nemcsak kevésbé kényelmesebbek, de még lassabbak is.

"Világosan látszik belőle, hogy nem biztos a légkondi meg a kényelem, Lázár János azon ígérete is bukta, hogy gyorsan történik a szállítás. Tiszaújvárosba 17, Komlóra 24 perccel lesz lassabb az eljutás" - írja a Magyar Közlekedési Klub, amely egyúttal azt is közli, hogy nincs ebben semmi újdonság, mivel a Bajnai-kormány 2009-ben már meglépett hasonló intézkedéseket.