Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Laposa Bence: idén többen hergeltek a Balaton ellen, de már bizakodhatunk

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2023. július 26. 12:43
A hőség hetei után már bizakodóbbak a balatoni szállásadók és vendéglátók, akik a szezon elején még borúsan látták a szezont.

Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke az InfoRádióban beszélt arról, hogy az utóbbi időben a Balatonnál átalakult a turizmus. Sokan az aktuális időjárás-előrejelzés alapján döntik el, hogy elutaznak-e a tóhoz.

"Kiránduló célpontként tekintenek a Balatonra, tehát az aznapi időjárás alapján döntik el a utazási célt vagy preferenciát. Ezekre mind fel kell készülni, és ezeket az impulzusokat valahogy be kell tudnunk építeni a napi működésünkbe, hogy alkalmazkodni tudjunk a vendég elvárásaihoz" - hangsúlyozta a szakmai szervezet vezetője.

A Balatoni Kör elnöke azt is elmondta, hogy az elmúlt két hétben már látható növekedésnek indult a Balatoni vendégforgalom.

"Elég hektikus az időjárásunk, régen emlékezni olyan nyárra, ahol most már a júliusra is elmondható, hogy folyamatos záporokkal zivatarokkal tarkított, de én azt hiszem, hogy most már bizakodhatunk" - tette hozzá Laposa Bence, aki ugyanakkor megemlítette azt is, hogy szerinte idén a sajtó egy része kifejezetten hangulatot keltett a Balaton ellen.

"Van egy Balaton elleni hergelés.

A balatoni árakat origóként szajkózzák és úgy tekintenek rá, hogy az az ország egyik legfontosabb mérőszáma, hogy mi mennyibe kerül a Balatonnál. Bizonyos szempontból még bóknak is vehetjük, hogy ennyire fontos a Balaton, de másrészről meg tudomásul kell venni, hogy bármerre nézünk az életünkben minden jelentősen drágább lett. Ez alól, ha akarná sem tudná magát a Balaton kihúzni.

"Nekünk az a meggyőződésünk, hogy az infláció alulról jelenik meg a Balatonnál és nem felülről. Tehát a szolgáltatások és a különböző termékeknek az ára nem emelkedett annyit, mint amekkora az átlagos infláció volt. Ilyen szempontból mindenki Nyugodtan jöhet a Balatonhoz és nyugodtan jól tudja magát érezni" - mondta az elnök.

Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke emellett kiemelte: az, hogy a balatoni vendégek árérzékenyebbek lettek, nem azt jelenti azt, hogy a legolcsóbb szolgáltatást keresik, hanem sokkal inkább azt, hogy ár-érték arányban gondolkodnak, tehát hajlandók megfizetni az igazi minőséget.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Balatoni helyzetkép - Balatoni Kör elnöke, Laposa Bence
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást