Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Juhász Gábor

Újra baj van a Duna pesti szakaszán kikötő hajókkal

Infostart
2023. július 15. 05:30
A XIII. kerület augusztus elsejétől korlátozza a kikötők számát és forgalmát, de a valóságban ennek egyelőre semmi hatása nem lesz.

A XIII. kerület közgyűlése módosította június végén az építési szabályzatot, ami alapján kevesebb lehet az úszóművek és hajók száma a Margit híd és az Árpád híd között. A rendelet szerint a Carl Lutz rakparton 15 kikötőt engedélyez az önkormányzat, kikötőnként pedig két hajó köthet ki. Jelenleg a gyakorlatban 25 kikötőre több mint 50 hajó jut. Az önkormányzat azt várja a döntéstől, hogy jóval kevesebb lesz a károsanyagot kibocsátó vízi jármű, és ezzel a Duna-partot valamennyire vissza tudják adni a lakosságnak. A rendelet augusztus 1-jétől lesz érvényben.

Ugyanakkor a Magyar Hajózási Országos Szövetség (MAHOSZ) arra hívta fel az rtl.hu figyelmét, hogy a kikötőkben álló hajók esetében a számukat nem egy önkormányzati rendelet határozza meg, hanem a budapesti közlekedési rend, ami három és nem kettő hajó kikötését engedélyezi egy úszóműhöz.

Ez egy kormányrendelet, amit nem írhat felül egy kerületi rendelet.

A XIII. kerületi önkormányzat azt közölte a portállal, hogy a rendeletnek visszaható hatálya nincs, így az úszóművek nem szüntethetők meg, vagyis akinek érvényes engedélye van, az maradhat augusztus 1-je után is. Később ez változhat, mert a jövő évre szóló engedélyek kiadása során az előírást figyelembe kell vennie az illetékes hatóságoknak.