Nyitókép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Új posztot kapott Varga Judit

Infostart
2023. július 4. 16:48
Augusztus elsejétől ő lesz az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke.

Megjelent az Országgyűlés honlapján a határozati javaslat, amely szerint az Igazságügyi Minisztréium éléről távozó – várhatóan majd a Fidesz listáját az jövő évi európai parlamenti választáson vezető – Varga Judit máris új feladatot kap.

A parlamenti mandátummal is rendelkező távozó miniszter Kövér László házelnök előterjesztése szerint augusztus elsejétől a parlament európai ügyek bizottságában lesz tag párttársa, Bóna Zoltán helyett, és ezzel egy időben át is veszi a testület vezetését a szintln fideszes Hörcsik Richárdtól – írja az Index.

Varga Judit július 31-i határidővel mondott le igazságügyi miniszteri pozíciójáról, utódja Tuzson Bence, aki a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára volt. Az új igazságügyi miniszter kedden tette le az esküt az Országgyűlésben, Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel együtt.