Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Vége az ingyenes parkolásnak a főváros egyik "forró" helyszínén

Infostart / MTI
2023. június 30. 16:05
Július elsejétől, szombattól a kelenföldi P+R parkolók őrzött, fizetős várakozóhelyként működnek a továbbiakban a Fővárosi Közgyűlés korábbi döntése értelmében.

Reggel 6 és este 10 óra között alkalmanként 350 forintért lehet igénybe venni a P+R parkolókat, éjszaka – azaz 22 órától reggel 6 óráig – 105 forint/óra ellenében lehet parkolni, tudatta az üzemeltető Budapest Közút.

Mint írták, a díjfizetés bevezetésével ezen parkolók teljes egészében P+R funkciót tudnak majd betölteni, megszűnhet a hosszú távú, nem P+R jellegű parkolás jelensége, és könnyebb lesz parkolóhelyhez jutni.

Az Őrmező P1, P2, valamint az Etele tér P1, P2 parkolók a 4-es metró beruházása keretében létesültek a Kelenföldi pályaudvar térségében, összesen 1453 várakozóhellyel. A projektet az Európai Unió támogatta, melynek feltétele az volt, hogy a parkolók öt éven át térítésmentesen üzemeljenek. A fenntartási időszak a négy P+R parkolóra vonatkozóan 2017. november 18-án kezdődött és 2022. november 17-ig tartott, ezt követően megszűntek a megkötések a díjszedés lehetőségével kapcsolatban.

A kelenföldi P+R parkolók 0-24 óráig üzemelnek az év minden napján, tehát hétvégén és ünnepnapokon is díjfizetés ellenében lesznek használhatók nappal és éjszaka egyaránt.

A parkolókban hagyott járművek biztonságáról kamerarendszer gondoskodik.

Budapest Közút közölte azt is, hogy az éjszakai díjfizetést a többi fővárosi tulajdonú, az általuk üzemeltetett jelenleg is fizetős P+R parkolóban (Köki Terminál, Kőbánya-Kispest, Hűvösvölgy P1, Örs vezért tere, Pillangó utca, Újpest-Városkapu) is bevezetik július elsejétől.

A lépésnek azért is van jelentősége, mert nagyon sokan érkeznek ide kocsival és mennek tovább az M4-es metróval vagy buszokkal, illetve hagyják el innen Budapestet például vonattal. Ráadásul itt van az Etele pláza is (igaz, annak van részben ingyenes parkolója).

A környéken egyébként már december óta fizetni kell a közterületi parkolásért, és most a fizetős övezetet még nagyobbra terjesztik ki, bele fog tartozni a Somogyi út, a Bartók Béla út egy része, a Bártfai utca és még számos terület. Az Etele pláza könyéke, az Etele út és annak két oldala több utca távolságig, a Fehérvári úttal bezárólag már december óta nem ingyenes.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szombattól fizetősek lesznek a kelenföldi P+R parkolók
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást