Nyitókép: Pixabay

Egyeztetés indult az óvodapedagógusok új képzéséről

Infostart
2023. június 30. 08:35
A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) társadalmi és szakmai egyeztetést indított arról a javaslatról, amely megújítja, rugalmasabbá teszi az óvodapedagógus-képzést annak érdekében, hogy ezzel is segítsék a gyermekes családokat, az óvodáztatást és vonzóbbá tegyük az óvodapedagógusi hivatást.

A KIM péntek reggeli közleménye szerint a javaslat a kompetenciák kiszélesítése érdekében lehetőséget teremt arra is, hogy az óvodapedagógusok két éves képzéssel tanítói diplomát szerezzenek, ezzel könnyítve a gyermekek óvoda és iskola közötti átmenetét. Emellett

fontos újítás lehet, hogy az óvodai nevelő képzés az öt éves technikumi rendszerbe illeszkedik,

melynek eredményeként bővül az óvodások fejlődését támogatók száma is, akik a diplomás óvodapedagógusok munkáját fogják segíteni.

Hozzáteszik: az újdonságok között jelenik meg továbbá az a lehetőség is, amely szerint egy adott tanári területhez kapcsolódó szakmai diplomával rendelkezők mindössze két vagy három félév alatt tanári képesítést szerezhetnek. A nemrég elfogadott felsőoktatási törvénymódosítás pedig lehetővé teszi az egyetemek és főiskolák számára, hogy pedagógusképző központokat hozzanak létre, amelyek képzési tartalmáért felelős testületében a tagok fele gyakorló pedagógus.

Emellett mint ismert, nem csak a szakmai képzés, hanem az anyagi megbecsülés is tovább javulhat, hiszen a kormány célja, hogy amikor megérkeznek az uniós források, akkor jelentős pedagógusbéremelést hajtson végre – írják a közleményben.