Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Új kínai kapcsolat és sok "gyorsító" fejlesztés a ferihegyi repülőtéren

Infostart / InfoRádió
2023. június 20. 13:54
Megérkezett Budapestre a Shanghai Airlines első menetrend szerinti járata a kínai Ningbóból a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A repteret üzemeltető cég jó pár beruházása segíti a nyáron az utasokat.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára az esti landolás után azt mondta: a járatnak a szomszédban zajló háború miatt is nagy jelentősége van, Kína is békét akar, Magyarország pedig támogatja a kínai béketervet az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Szólt arról is, hogy a rendszerszintű versengés helyett a Kínával való stratégiai együttműködést támogatja a magyar kormány.

Valentínyi Katalint, a Budapest Airport vállalati kommunikációért és kormányzati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese az InfoRádióban elmondta: Budapestnek már négy kínai várossal van összeköttetése, Sanghaj, Peking, Csungking után Ningbo a negyedik. Dolgoznak azon, hogy a járvány előtt elérhető Csengtu és Hszian városok is visszakerüljenek a kínálatba.

A két ország közötti élénk gazdasági kapcsolatok miatt nagy a kereslet a járatokra, úgy az üzleti világ, mind a turisták körében, és nagy töltöttséggel üzemelnek a járatok - jegyezte meg. A ninbgói járat is júliustól heti kétszerivé válik a mostani heti egy indulásról. (Mára Magyarország a kínai befektetők első számú célpontja Közép-Kelet-Európában, a kínai befektetések összértéke Magyarországon elérte a 8 milliárd dollárt, 2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett, illetve érkezik a legtöbb befektetés Magyarországra. 2022-ben Kína Magyarország első számú kereskedelmi partnere volt Európán kívül.)

Júliustól már heti 10 közvetlen járat lesz Magyarország és Kína között, ami már nagyon közel van a járvány előtti heti 13 géphez.

A nyárra a Budapest Airport sok fejlesztéssel készült. Az utasok számára ez a három dolog lesz a legfeltűnőbb:

  • újranyílik a terminálépület előtti parkoló, itt 586 új férőhely áll majd rendelkezésre.
  • kibővült a 2A terminál poggyászkiadó csarnoka, két új csomagszalagot is üzembe helyezte, ennek révén gyorsabban megkaphatják az utasok a bőröndjeiket.
  • két új utasbiztonsági folyosót nyitottak, most már 20 működik.

Mindezzel együtt a mostani főszezonban is érvényes, hogy időben kell érkezni a repülőtérre. Ez Valentínyi Katalin elmondása szerint 2-2,5 órát jelent, ami viszont csökkenhet, ha otthon "becsekkolt" az utas és mondjuk nincs feladandó poggyásza (vagy a légitársaságok önkiszolgáló poggyászfeladóit használva maga feladja). Ilyen esetekben a gépindulás előtt akár 1,5 óra is elegendő lehet.

"Tavaly nyáron a legnagyobb csúcsidőben sem kellett 15 percnél többet várni az utasbiztonsági ellenőrzésre" - emelte ki a vezérigazgató-helyettes, rámutatva: ez gyakorlatilag Európa-rekordnak tekinthető.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Valentinyi Katalin a Shanghai Airlines járatáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást