Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Az infláció sem ártott a táboroknak – rekord dőlhet meg a nyáron

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2023. június 11. 14:12
Több mint 230 ezer csemete nyaral majd a táborokban a nyár folyamán legalább egy hetet. Ez minimális növekedés a tavalyi évhez képest – mondta az InfoRádióban Tóth Béla, a Táborfigyelő portál vezetője.

A sporttáborokat népszerűségben az angoltáborok, valamit a honvédelmi és katonai táborok követik, illetve idén egyre több extrém, meghökkentő vagy különleges tábortéma van a kínálatban. A modern szegmensből például van robotikatábor, dróntábor, mesterségesintelligencia-tábor, de van mikrochipprogramozó tábor. A fővárosi gyerekeknek van "parasztwellness, tanyasi olimpia" is. Vannak olyan katonai táborok is, ahol nem egyhetes, hanem egy hónapos turnusok vannak – magyarázta a Táborfigyelő portál vezetője.

Tóth Béla annak okairól is beszélt, hogy az áremelkedések ellenére sem lankad a táborozási kedv. Egyrészt a szülők már február közepétől előfoglaltak a táborokra, ezeknél lehetett kedvezményekkel élni. A másik ok, hogy a 11 hetes vakáció alatt a gyerekek felügyeletét meg kell oldani. Aki tudja, az élménydúsan teszi meg, és tábort foglal, így biztonságban tudja a gyermekét a szülő, amíg dolgozik. A gyermeknek élményt és kikapcsolódást adnak a táborok, és a gyerekek szocializációjára nagyon pozitív hatással van.

"Több mint ezer táborturnus foglalható még, bár a legtöbb táborban már nagyon kevés hely van" – mondta a Táborfigyelő.hu vezetője. A táborok kiválasztásánál a legfontosabb kérdés, hogy

legálisan működő alapítvány, egyesület vagy vállalkozás legyen a tábor szervezője.

Ez azért fontos, mert a táborok minden egészségügyi és biztonsági szabály betartására kötelezettek. Minden program megvalósul, annyi és olyan minőségű étkezést adnak a gyerekeknek, amennyit a szülő fizetett.

A Táborfigyelőnél minden egyes tábort ellenőriznek – tette hozzá Tóth Béla.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az infláció sem ártott a táboroknak – rekord dőlhet meg a nyáron
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást