Nyitókép: Facebook/Landauer Gabor

"Elkxrtuk" – másodfokon pert nyert Kálomista Gábor cége

Infostart
2023. május 4. 13:31
Hann Endre perelte a filmet gyártó prudukciós céget, és másodfokon a bíróság elutasította a keresetét.

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon a Megafilm Kft. produkciós cégnek adott igazat abban a perben, amit Hann Endre indított az Elkxrtuk című film kapcsán – írja az Index. Első fokon még vesztett a producer – másfél millió sérelemdíj megfizetésére, nyilvános sajnálkozásra és a további jogsértésektől eltiltásra kötelezték –, de jelezte, a per folytatódik. A mostani ítélet jogerős.

A bíróság úgy ítélte meg, hogy az Elkxrtuk című film alkotói, művészeti szabadsága erősebb, mint a felperes személyiségi jogai, védelme, ráadásul a Medián közvélemény-kutatót vezető Hann Endrének közszereplőként egyébként is többet kell eltűrnie az átlagembereknél; a filmben kifogásolt megjelenés jogszerű.

A korábbi bírósági döntés még úgy látta, hogy a felperes Megafilm megsértette a felperes jó hírnevéhez fűződő személyiségi jogait a megafilm.hu oldalon megjelent közleményében.

Kálomista Gábor korábban a portálnak elmondta, kifejezetten örül annak, hogy Hann Endre részéről a film tartalmi részével kapcsolatban nem volt probléma, és "abban teljes egyetértés alakult ki a bíróságon, hogy a filmben is megjelenő 2006-os események köztörvényes, államellenes cselekmények voltak"