Nyitókép: MTI/AP/Jae C. Hong

"Jó lenne megúszni most már mínusz 1-2 fokkal" – aggódnak a gyümölcstermesztők

Infostart / InfoRádió - Kántor Viola
2023. április 1. 10:03
Az elmúlt napok jelentős mínuszai miatt a korai barackoknál már biztosan lesz terméskiesés.

E napok időjárását látva akár aggódni is lehet az idei gyümölcstermésért, hiszen éjszakánként bizony voltak 0 fok alatti értékek, ez pedig igencsak próbára teszi a korán érkezett tavasszal életre kelt gyümölcsfákat, a sarkvidéki eredetű hideg légörvény már virágzásban érte a kerteket.

Apáti Ferenc, a FuitVeB Magyar Zöldség és Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke az InfoRádiónak elmondta, jelen pillanatban az egész országban virágzik a kajszibarack és az őszibarack, sőt a déli országrészben, amely virágzásban mindig egy-két héttel előrébb jár, már túl is van a virágzáson.

"A Dél-Alföldön, a Dél-Dunántúlon már kezdetét vette a cseresznye és a szilva virágzása is. Ennek azért van jelentősége, mert

a legérzékenyebbek az éjszakai lehűlésekkel szemben a virágzó vagy virágzás után lévő kultúrák"

– magyarázta.

A szerdai, csütörtöki fagyokban szerinte sérült a már említett barack, de a virágkárokat átváltani terméskárokra nagyon nehéz, mivel néhány 10 százalékos virágkár nem megfeleltethető egy néhány 10 százalékos terméskieséssel, "de úgy tűnik, a virágzó kultúrákban már volt olyan mértékű virágkár, hogy ez a termés rovására is fog menni".

A korai barack termésével tehát már látni lehet, hogy lesz valamekkora gond, akár jelentősebb terméskiesés is.

A dél-alföldi –2 és –6 fok közti és a borsodi –6, –7 fokos hajnalokat fő vétkesként jelölte ki a szakember.

"Ahol virágzásban mínusz öt fok alatti hőmérséklet alakul ki, ott akár brutális termésveszteségek is lehetnek" – szögezte le.

A tavalyi aszály miatt eleve nincsenek túl jó állapotban a gyümölcsfák, az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ráadásul a jövő héten is lesz még egy hajnali fagyhullám, ami újabb próbatétel.

"Eleve tartottunk az aszály után a virágrügyek állományának állapota miatt, ami hatással van a virágok kondíciójára, termékenyülő képességére, de aztán ez az aggályunk némileg enyhült, mert az augusztus végi, szeptemberi, októberi csapadék nagyon sokat segített a virágrügyképződésben, most tehát úgy tűnik, a virágzás hellyel-közzel rendben van, illetve a talajok vízfeltöltöttsége is rendben van" – árnyalta a képet Apáti Ferenc, de rámutatott, éppen ezért nem hiányzott a mostani lehűléssorozat.

A jövő héttől pedig félnek, mivel

a napokban nagyon meleg lesz még, nyílni fognak a virágok, amelyek így egyre érzékenyebbekké válnak az éjszakai lehűlésekkel szemben.

"Nagyon örülnénk, ha a jövő hetet mínusz egy-két fokos lehűlésekkel megúsznánk" – jelentette ki, de számít rá, hogy hidegebb lesz ennél.

Védelem pedig nincs – a technológia drága –, a szél is csak ront a virágok esélyein.

És ez már a negyedik év egymásután, hogy elviszi a tavaszi fagy a gyümölcs egy részét, "15 éve még nem is igazán beszéltünk tavaszi fagykárokról" – mondta még.

"Az első jelentős fagykár 2007-ben volt, aztán jött egy 2011-ben, és az utóbbi öt-hat évben azt látjuk, minden egyes évben visszatérnek a tavaszi fagyok, sőt, az utóbbi három-négy évben kéthetes ciklusokban május közepéig visszatér egy ilyen sarkvidéki eredetű, hideg légtömeg. Tehát a tavaszi fagy elleni védekezés ugyanúgy része lesz a technológiának, mint a metszés vagy a tápanyagellátás" – szólt a kihívásokról.

A hazai agrárium és élelmiszer-ipar helyzetéről szóló beszélgetést itt hallgathatja meg:


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fagykár lesz - Apáti Ferenc
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást