Nyitókép: Énbudapestem/Ruzsa Rania/Budapest Főváros Önkormányzata

Már nyoma sincs a durva csonkításnak a Blahán

Infostart
2023. március 31. 14:21
Pár héttel ezelőtt törtek ketté egy fát abból a 80-ból, amelyeket a megújított Blaha Lujza téren ültettek. A tettes azóta előkerült.

A keresztbe tört ginkgo helyett – a korábbi szándéknak megfelelően – egy ugyanebbe a fajba tartozó fa került – írja az enbudapestem.hu. Ha valaki amiatt aggódna, hogy az új jövevény hogyan fog beilleszkedni a többiek közé, azoknak szól Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítészének megnyugtató üzenete: miután a lombfakadás a ginkgoknál még nem indult meg, a mostani ültetés nem befolyásolja az új fa növekedését – teszik hozzá.

Mint olvasható, a fa pótlása egyébként nem volt egyszerű, úgy kellett ásni és ültetni, hogy a korábban telepített öntözőrendszerben ne tegyenek kárt. A több órás művelet költségei ennek megfelelően bruttó 300 ezer forint körül alakulnak, igaz, ebben benne van a többször iskolázott páfrányfenyő ára is (~100 ezer forint).

Ugyan a tettes már jelentkezett, és önként vállalta az új fa elültetésének költségeit, amíg ki nem derül, hogy a fővároshoz milyen jogcímen tud az összeg eljutni, a projektet előfinanszírozzák, hogy ne húzódjon az ügy még hetekig – tudta meg az oldal a BKK-tól.