Nyitókép: BKK

Újabb füstpróbák lesznek a 3-as metrón

Infostart
2023. március 23. 10:52
Füstpróbákat tartanak a hétvégén a 3-as metró felújítás alatt álló, Lehel téri és Nagyvárad téri állomásán - ezek lesznek az utolsók.

A 3-as metróvonal rekonstrukciója hamarosan véget ér, még két állomáson van felújítás, de ezeken a helyszíneken is elkezdődnek az új berendezések működési próbái - közölte a BKV Zrt.

A vonal középső szakaszán, a Lehel tér és a Nagyvárad tér állomáson márciusban a hő- és füstelvezető rendszer tesztelését végzik. Az egy hétig tartó tesztelés alatt a szellőző kivezetésein füst kiáramlására lehet számítani, naponta akár több alkalommal is.

A belső füstpróbák hétvégén, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hatósági próbái a jövő héten hétköznap lesznek, arról később adnak tájékoztatást.

  • Március 25-én, szombaton reggel nyolc és este hét óra között a Nagyvárad téri állomás füstpróbája miatt a Semmelweis Klinikák és a Népliget közötti szakaszon,
  • március 26-án, vasárnap ugyanebben az időszakban a Lehel téri állomás füstpróbája miatt a Dózsa György út és a Nyugati pályaudvar között fordulhat elő füstkiáramlás.

Az égésterméknek sem az állomások kijelölt biztonsági zónáiban, sem a felszíni füstkivezető nyílások környezetében nincs egészségkárosító hatása - közölte a cég.

(A nyitókép illusztráció.)