Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Most kell lépni, ha az óraátállítást könnyen akarjuk venni

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2023. március 18. 08:00
Március 17. az alvás világnapja. A civilizációs eszközök mellett a koronavírus-járvány sem segítette a nyugodt alvást, így fordulhat elő, hogy folyamatosan romlik az emberek alvásminősége. Erről a Magyar Alvásszövetség elnöke beszélt az InfoRádió mikrofonja előtt.

G. Németh György azzal a rossz hírrel kezdte, hogy az immár évek óta elvégzett kutatásaik szerint egyre rosszabbul alszunk. Ez azonban világjelenség: mind több az olyan ember, aki a több mint százfajta alvásbetegség valamelyikétől szenved.

Az Alvásszövetség elnöke azt mondta: ennek csak részben oka a Covid-járvány. A pandémia mellett ugyanis az is sokat rontott a helyzeten, hogy a 21. században, de különösen az elmúlt tíz-tizenöt évben jelentősen megváltozott az életmódunk, a mindennapi tevékenységeink ritmusa. A különféle "okos" eszközök megjelenése alaposan átalakította a szabadidőnk eltöltésének minőségét is. Aki például sokat internetezik vagy használja a telefonját este, annak ez nemcsak fizikai, hanem sok esetben agyi, pszichikai megterhelést is okoz.

G. Németh György arról is beszélt, hogy alvási szempontból hamarosan újabb nehézséggel, az óraátállítással kell majd szembenéznünk, és március 26-án egy órával előrébb kell állítani az órákat. Ezért azt tanácsolta, hogy előtte legalább egy héttel kezdődően aludjunk naponta 10-15 perccel többet. Így felkészíthetjük a szervezetünket az időeltolódásra.

Szerinte az óraátállás elsősorban a beteg, a sérült embereknek jelent majd gondot, mert ők amúgy is zaklatottabban alszanak, de sok jól alvó embert is megvisel a változás - a statisztikai adatok is mutatják, hogy tavaszi óraátállítást követő napokban többen kerülnek kórházba szívelégtelenséggel. Még a teljesen egészséges embereknek is legalább egy-két hét kell a teljes átálláshoz az óraátállítás után.

Az Alvásszövetség elnöke arról is beszélt, hogy akinek gondjai vannak a pihenéssel, az ne rögtön gyógyszeres megoldást keressen a problémájára. Az altatókat amúgy is szakorvosok írhatják csak fel, és szedésük alatt is fontos az állandó felügyelet, és még az is előfordulhat, hogy e szerek többet ártanak, mint hasznának. Ennél jobb megoldást jelentenek a különféle természetes szerek, például a gyógyteák.

G. Németh György azonban inkább azt ajánlotta, hogy vegyük sorra milyenek az alvásunk körülményei: a hálószobánk, az ágyunk és a hálóruhánk. Az is fontos, hogy milyen a szoba hőmérséklete, a levegője, illetve elég sötét van-e ott. Az alvást elősegítő hormon, a melatonin ugyanis csak sötétben termelődik. De a jó alvás szempontjából a "rákészülés" is fontos: lefekvés előtt három-négy órával már ne együnk sokat és korlátozzuk a folyadékbevitelt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Egyre kevesebbet és rosszabbul alszunk
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást