Nyitókép: Kondella Misi Photography

Vészjelzést adnak le a taxisok: valami nagyon megváltozott 2023-ban

Infostart
2023. március 7. 16:52
Egyre több támadás éri a taxisofőröket, de nő a nem fizető utasok száma is.

Jelentősen nőtt a Főtaxi sofőrjei ellen elkövetett támadások száma az idén. A társaság statisztikai adatai alapján míg tavaly januárban összesen egy ilyen esetet regisztráltak, addig 2023 első hónapjában már 6 bűncselekmény történt. Van példa rablási kísérletre, más közlekedők által elkövetett tettlegességre is, de a legjellemzőbb az, hogy egy-egy fizetni nem akaró utas válik támadóvá, agresszívvé, ennek során pedig a fojtogatástól, késsel való fenyegetéstől sem riad vissza. Érdekesség, hogy a közhiedelemmel ellentétben a bűnesetek száma a nappali időszakban emelkedett, azaz nem az éjszakák váltak veszélyesebbé a taxisok számára.

A bűncselekmények számának növekedésével párhuzamosan megszaporodtak azok az esetek is, ahol az utas – ugyan agresszió nélkül, de – egyszerűen nem fizeti ki a fuvart.

Idén januárban 121 ilyen eset történt, ehhez hasonló magas havi értékre korábban nem volt példa.

Tavaly és tavalyelőtt éves szinten összesen mintegy ezer-ezer esetben távoztak fizetés nélkül az utasok, több millió forintos kárt okozva a sofőröknek. A nem fizető utasok száma 2022 novemberétől folyamatos növekedést mutat, már a múlt év végén 100 körüli volt a havi esetszám.

„A Főtaxinál mindent megteszünk annak érdekében, hogy kollégáink biztonságban érezhessék magukat az utakon. A tableteken elhelyeztük az azonnali segítségnyújtást biztosító gombot, ami értesíti a diszpécserközpontot és a közelben tartózkodó kollégáknak is jelez, akik pillanatok alatt a helyszínen tudnak lenni. Természetesen a képzés során szintén kiemelt hangsúlyt kap, hogy a sofőrök felkészüljenek a váratlan helyzetek kezelésére is” – mondta Reich Ádám, a Főtaxi vezérigazgatója.

Az oktatáson a leendő sofőrök azt is megtanulják, hogyan kell segítséget kérni, reagálni a vészhelyzetre, vagy akár egy fuvart elutasítani. A prevencióhoz tartozik, hogy

  • a taxis, ha gyanúsnak találja az utast, jogszerűen kérhet előleget,
  • a diszpécserközpont pedig nyilvántartja, melyik utastelefonszámhoz kapcsolódik probléma.
  • Ha tartozás áll fenn, addig nem küldenek az utasért autót, amíg nem rendezi azt,
  • ha pedig korábban agresszíven lépett fel, el sem vállalják a fuvart.

A taxis közösség köztudottan összetartó csapat, így nem csak akkor fognak össze, ha baj van, hanem a közös tudásmegosztásban is számíthatnak egymásra. Az egyik ilyen hasznos gyakorlati tanács, hogy ha hátulról kezdik fojtogatni a vezetőt, azonnal taposson a fékbe, így az autó hirtelen megállásával a támadó elveszíti az egyensúlyát, a sofőr pedig a kézifék behúzása után amilyen gyorsan csak lehet, hagyja el a taxit.

„Szükség esetén a hatóságokkal is együttműködünk, akik mindig gyorsan és hatékonyan segítenek. Azt tapasztaljuk, hogy a taxisofőrök hívására a rendőrség is azonnal reagál, ha kell, percek alatt megérkeznek a helyszínre, és előállítják a bűncselekményt elkövető utast. A feljelentést követően természetesen minden ilyen eset hivatalosan is kivizsgálnak a hatóságok” – hangsúlyozta Reich Ádám.