Nyitókép: Kunhalmi Ágnes/Facebook

MSZP: maradjon az árstop, mi több…

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2023. március 7. 22:00
Ne szüntessék meg az alapvető élelmiszerek árstopját, amíg nem csökkentik azok áfáját – ezt sürgeti az MSZP. Kunhalmi Ágnes, a párt társelnöke azt mondta: a hatósági áras termékek körét még bővíteni is kellene, hiszen hatalmas a társadalmi hasznuk.

Az MSZP szerint nem a háború az oka, hogy magasak az élelmiszerárak, hiszen a Fidesz már azt megelőzően bevezett a hatósági árakat. A benzinre 2021 végén, bizonyos élelmiszerekre 2022 februárjában került rá az ársapka – emlékeztetett Kunhalmi Ágnes, hozzátéve, hogy a háború előtt „elképesztő” pénzromlás vette kezdetét Magyarországon, az infláció pedig úgymond elkezdett szaladni.

Az ellenzéki párt vitatja azokat a véleményeket, amik szerint az ársapkák teszik tönkre a magyar gazdaságot. „Ez egy népjóléti intézkedés, ha tetszik, ha nem” – fogalmazott az MSZP társelnöke.

Meglátásuk szerint az infláció főként a kormány elhibázott gazdaságpolitikájának, elsősorban a gyenge forintnak köszönhető. Megjegyezte: Matolcsy György és Orbán Viktor tizenvalahány éve tudatosan gyengíti a hazai fizetőeszközt. Kunhalmi Ágnes nagyon károsnak nevezet azt is, hogy Magyarország állandó huzavonában van az Európai Unióval, megegyezés helyett megy a folyamatos adok-kapok. Szintén komoly próbléma az orosz földgáz drága beszerzése, illetve a kiskereskedelmi különadó, ami szintén nagyon durván pörgeti az inflációt – tette hozzá a szocialisták társelnöke. Szerint az inflációt erősítette az, hogy a kormány elfelejtette kárpótolni az aszálykárosultakat.

Kiemelte: az MSZP-nek teljesen harmadikutas politikája van, ami azt mondja, hogy

az ársapkákat nem lenne szabad április 30-ával kivezetni, az alapvető élelmiszereknek az áfáját pedig 0 százalékra kellene csökkenteni,

emellett pedig kompenzálni kellene a vidéki kisboltokat, illetve kereskedőket.

A szocialisták nem tartanak a hatósági árak piactorzító hatásától, ezért további élelmiszerekre is kivetnék – tette hozzá Kunhalmi Ágnes.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
MSZP: maradjon az árstop, mi több…
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást