Nyitókép: Kovács Tamás

Újfajta buszok jelennek meg az agglomerációban

Infostart
2023. március 1. 16:36
Korszerű gázüzemű autóbuszok forgalomba helyezésével segíti a fővárosi agglomeráció közösségi közlekedését a Volánbusz - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a népligeti autóbusz-állomáson.

Százhatvannégy új, sűrített földgázzal (CNG) üzemelő autóbusszal bővült a Volánbusz flottája, ebből hetvenöt Budapest vonzáskörzetében áll menetrendbe. Hat járművet ünnepélyes keretek között adtak át a Népligetben.

A fővárosi agglomerációban forgalomba álló járművek beszerzési értéke hétmilliárd forint, a buszok egyenként több mint száz utas szállítására alkalmasak.

Az eseményen Menczer Tamás kiemelte, az agglomerációban élők, az oda kiköltözők száma az utóbbi években robbanásszerűen nőtt, ami óriási mértékben terheli a közúti közlekedést; sokan megtartották fővárosi munkahelyeiket, így naponta ingáznak.

Az államtitkár, Pest vármegye 2. választókerületének fideszes képviselője azt mondta: amellett, hogy mérsékelni szeretnék a budai vonzáskörzetbe költözők számát, a helyzet egyik megoldása a közösségi közlekedés fejlesztése lehet, ami enyhítheti az állandósult forgalmi dugókat.

Ehhez jelenthet segítséget az először a solymári és a nagykovácsi vonalon forgalomba álló akadálymentes, légkondicionált és a legmodernebb utastájékoztatási rendszerrel felszerelt hat autóbusz - fűzte hozzá.

Tavaly 40 elektromos meghajtású busszal bővült az agglomeráció közösségi közlekedése.

Elmondta, hogy választókerületének képviselőjeként jár el a pátyi autópálya-lehajtó, illetve a települést elkerülő út mielőbbi kivitelezése érdekében, amelyek az idén átadhatók lesznek.

Menczer Tamás beszélt a Budakeszin megépítendő buszsávról is, amely jelenleg tervezési szakaszban van. Az államtitkár szerint a brüsszeli szankciók a magyar energetikai iparra is negatív hatást fejtenek ki, ami jelentősen nehezíti a hasonló közlekedési beruházásokat, mivel Magyarországnak tavaly a tervezetthez képest jóval többet kellett költenie energiahordozók beszerzésére.

Aradszki András, Pest vármegye 1. választókerületének KDNP-s képviselője elmondta, a térség közlekedése mellett a környezeti terhelés is kedvező irányba mozdul el az új buszok forgalomba helyezésével. Hangsúlyozta, a korábbi vasúti beruházásokkal már kedvezőbb lett Érd környékének közösségi közlekedése.

A képviselő szerint hamis elképzelés az, hogy az agglomeráció "szükséges rossz", mert Budapestnek szüksége van a vonzáskörzetére, az ott élők munkájára.

Kruchina Vince, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója az átadón emlékeztetett, az új buszok forgalomba állítása abba a 2018-ban elkezdett programba illeszkedik, amelynek célja a buszpark bővítése, modernizálása a főváros környékén. Az elektromos és CNG-technológia alkalmazásával a cég európai szinten is az élvonalban van a hatékonyság és a környezetvédelem terén - hangsúlyozta.

Kitért a hamarosan rendszerbe álló vármegyei, illetve országos bérletre, amelyek a szakemberek várakozásai szerint alternatívát nyújtanak majd az emberek számára, hogy autóról közösségi közlekedésre váltsanak.