Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Újranyitották a Gattyán-párt kampánysátrában történt tragédia ügyét

Infostart
2023. február 27. 15:06
Nem kizárt, hogy bűncselekmény áldozata lett a két biztonságiőr.

Bár a BRFK tavaly október végén bűncselekmény hiányában lezárta a nyomozást annak a két fiatal biztonsági őrnek az ügyében, akik tavaly február közepén haltak meg a Gattyán György által alapított Megoldás Mozgalom Deák téren bérelt aláírásgyűjtő sátrában, úgy tűnik, hogy mégiscsak lesz vagy lehet felelőse a választási kampány idején történt tragédiának.

A 24.hu úgy tudja, hogy komoly fordulat állt be az ügyben, és újraindították a nyomozást, mert felmerült a gyanúja annak, hogy bűncselekmény áldozata lett a két fiatal biztonsági őr.

A 21 éves és 26 éves őrök halálát egy gázzal működő szabadtéri fűtőberendezés okozta. Az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint szén-monoxid-mérgezést kaptak. A BRFK foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt rendelt el nyomozást a tragédia után ismeretlen tettes ellen, és több mint fél évig szakértők bevonásával vizsgálta az eset körülményeit.

Majd azt állapította meg, hogy senki sem tehet a fiatalok haláláról, és nyolc hónappal később anélkül zárta le a nyomozást, hogy bárkit kihallgattak volna gyanúsítottként. Az egyik áldozat hozzátartozói azonban nem hagyták annyiban a dolgot, és panaszt tettek az eljárás megszüntetése miatt, és az ügyészség nekik adott igazat.

A lap értesülését Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője is megerősítette: „A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség felülvizsgálta az ügyiratokat és megállapította, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján nem zárható ki a bűncselekmény gyanúja, és a körülmények teljes körű feltárása érdekében további bizonyítási cselekmények teljesítése szükséges, ezért hatályon kívül helyezte a megszüntető határozatot” – közölte írásban az ügyész, hozzátéve, a nyomozás felderítési szakban folyik, és gyanúsításra nem került még sor a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.