Nyitókép: MÁV

Április végétől már kapható a kedvezményes MÁV-Volán-bérlet, de több kellene az autó lerakásához

Infostart / InfoRádió - Várkonyi Gyula
2023. február 21. 06:00
Az autósok nem azért nem választják a közösségi közlekedést, mert drága – mondta Szalay Áron, a Közlekedő Tömeg Egyesület alapító tagja. Bíber Anett, a MÁV-csoport szóvivője szerint viszont a májustól létrejövő vármegye- és országbérlet nagyon erős érv újra a közösségi közlekedés mellett.

"Ahhoz képest, hogy három évvel ezelőtt még több tucat regionális vasútvonalat terveztek bezárni, előrelépés, hogy a legutóbbi, decemberi menetrendváltáskor több vasútvonalon sűrítették a közlekedést, most pedig egy díjszabási egyszerűsítést vezetnek be" – mondta az InfoRádióban Szalay Áron, a Közlekedő Tömeg Egyesület alapító tagja.

Ugyanakkor ez viszonylag kevés utast ösztönöz az autó otthonhagyására. Egyrészt ez a kedvezmény nem érvényes a helyjegyköteles vonatokra, másrészt a városi közlekedésre sem.

Szalay Áron szerint a kedvezmény mellett és ellen is szólnak érvek, ez attól függ, hogy a továbbiakban milyen változtatások történnek a közösségi közlekedésben. Például ha a kormány vállalja, hogy kipótolja, ha az alacsonyabb jegyárak miatt esetlegesen kevesebb bevétel folyik be a közlekedési cégekhez, akkor ez alapvetően rendben van. Az viszont "semmiképpen nem elfogadható", ha egy-két év múlva a lecsökkent bevételekre hivatkozva járatokat szüntetnek meg.

Szalay Áron kiemelte, hogy szükség lenne olyan jegyekre és bérletekre, amelyek érvényesek a helyközi és a helyi járatokra is. Tehát ha valaki Budapestről Debrecenbe megy, ne kelljen a budapesti metróra vagy a debreceni villamosra újabb jegyet váltani.

A Közlekedő Tömeg Egyesület alapító tagja szerint

aki most nem használ közösségi közlekedést Magyarországon, az nem azért teszi, mert túlzottan drága lenne.

A helyközi közlekedésben ugyanis már több mint egy évtizede nem történt jegyáremelés. Sokkal inkább az a probléma, hogy ritkán, nehezen megjegyezhető menetrend alapján járnak a járatok, vagy nagyon sokat kell várni átszálláskor. "Az egész országban sűrű, ütemes menetrendre van szükség, nemcsak a nagyvárosok közvetlen környezetében, hanem lehetőleg minden települést elérve" – mondta Szalay Áron.

A bérletek előnyei

"A májustól létrejövő vármegye- és országbérlet nagyon erős érv újra a közösségi közlekedés mellett, mert egy bérlettel lehet igénybe venni nagyon kedvező áron akár a MÁV-Start, akár a GYSEV, akár a MÁV-HÉV vagy a Volánbusz járatait " – mondta az InfoRádiónak Biber Anett, a MÁV-csoport szóvivője.

Bíznak abban, hogy ezzel még többen adnak esélyt a közösségi közlekedésnek azok közül, akik eddig az autót használták. Mint mondta, elegendő egy harminc napig érvényes bérlettel utazni a különböző szolgáltatók járatain.

A bérletek a megszokott módon, már április végétől elővételben is megvásárolhatók,

de a MÁV-applikációban is, ami 24 órán át elérhető. Ezenkívül a MÁV-Start pénztáraiban, a MÁV-Start jegykiadó automatáinál az ország egész területén, a Volánbusz pénztárainál, a Volánbuszok fedélzetén, és a GYSEV pénztárainál is meg lehet vásárolni ezt a terméket.

Biber Anett részletezte: a teljes árú vármegyebérlet 9450 forintba kerül, de ha át kell lépnünk egy megyehatárt, akkor már az országbérletet érdemes vásárolni, ami 18 900 forintba fog kerülni. A diákok igénybe vehetik a 90 százalékos kedvezményüket, így nekik 945 forintba fog kerülni havonta ez a bérlet. Az országbérletért pedig 1890 forintot kell fizetniük.

Biber Anett szerint első körben az a feladatuk, hogy az utazási szokásokhoz, az utazók visszajelzéseihez igazítsák a vonatok hosszát, hogy megfelelően tudják kiszolgálni az utazókat. Ezután lehet további tervezést elkezdeni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szalay Áron
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Biber Anett
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást