Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Kulcsszerepet kapott egy színházi darabban Gödöllő polgármestere

Infostart
2023. február 9. 10:46
Gémesi György azt sem utasítaná el, ha a politikai ellenfeleivel léphetne fel egy színpadon.

Gémesi György 1990 óta Gödöllő polgármestere, elnöke a Magyar Önkormányzatok Szövetségének is. Az orvosi végzettségű sebész, településvezető, korábbi válogatott kardvívó most egy kétszereplős, kétfelvonásos darabban szórakoztatja majd a közönségét – írja a Blikk.hu.

"Sajnos a Művelődési házat takarékossági okokból be kellett zárnunk, így a Királyi Váró lépett elő városunk kulturális központjává. A Garabonciás Színtársulat tagjaként itt lépünk fel két előadásban, egyenként 70-80 néző előtt. A jegyek szinte mind elfogytak" – árulta el a városvezető, aki a kormánnyal való tárgyalásokat készíti elő a település életben tartásáért.

"Az előadás közeledtével egyre több időt kell szánni a gyakorlásra, a szövegtanulásra, próbákra, heti nyolc-tíz órát is. A közönség igényes, nem tehetünk elé akármit, igényli a minőséget, hiszen Gödöllőn számos társulat működik" – magyarázta a polgármester.

A Se veled se nélküled című darabot Mészáros Beáta rendezte, emellett Gémasi Görgy partnere is a színpadon.
(Forrás: Facebook/Garabonciás Színtársulat)

Gémesi György korábban a határon túl is sikerrel játszott a társulattal, erre a darabra is érkeznek a meghívások a vidéki színházaktól. Titkon azt reméli, egyszer egy szakmai fesztiválon is megmutathatják tudásukat, műértő zsűri előtt.

"Ez nem elveszi az energiákat, hanem feltölt. Kifejezetten segít a városvezetői munka ellátásában. Ez egy minőségi előadás, a teljes kikapcsolódás segít a nézőnek is ellazulni, legyen bármi a foglalkozása.

Tudom, hogy rivális politikusok is eljönnek néha megnézni. Persze, a mostani ellenséges hangulatú közélet nem kedvez az ilyen előadásoknak"

– mondta a korábban az MDF színeiben politizáló, immár évek óta független városvezető.

A polgármester azt mondta, a "ripacs" jelzővel is illették már, de úgy véli, a kultúra segíthet felülemelkedni a politikai nézeteken. "Én soha nem figyeltem, a színésztársak milyen párttal szimpatizálnak. Kérni nem kértük, de ha úgy adódna, én felállnék egy színpadra a politikai riválisaimmal is" – jelentette ki.

Hozzátette: nem jár nekik tiszteletdíj. A technikust kifizetik, vannak minimális költségek a színtársulatnál is, és a jegybevétel annak a fedezésére szolgál.