Nyitókép: Photographer and videographer fr/Getty Images

Oeconomus: az éves gázfogyasztás 6-7 százaléka hiányzik majd Európából

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2023. február 3. 07:12
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatói szerint a magyar gazdaságot 2023-ban elkerüli a recesszió, de a lassan egy éve tartó háború komoly gazdasági kihívást jelent. Az intézet összefoglalta a 2023-as hazai gazdasági kilátásokat.

Jó állapotban találta 2020-ban a koronavírus-járvány a magyar gazdaságot, a pandémiát is jól átvészelte, a lassan egy éve indult háború azonban komoly kihívást jelent – hangsúlyozta az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető kutatója. Pásztor Szabolcs szerint ugyanakkor a magyar gazdaságot 2023-ban elkerüli a recesszió. A nagy nemzetközi szervezetek kivétel nélkül ezt jósolják, még a legpesszimistább előrejelzés, az Európai Bizottságé is stagnálással, 1 százalékos növekedéssel kalkulál. Az IMF és az EOCD pedig az eurózónához képest 0,8-1 százalékos növekedési többletet is vár.

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány előrejelzése szerint

a következő hetekben 25 százalék felett tetőzik az infláció,

majd a második félévben gyorsuló ütemben csökken, és már akár novemberre egyszámjegyű lehet. Kiemelték azt is: a magas élelmiszerárakhoz nagyban hozzájárul, hogy Magyarországon a rendszerváltás után leépítették a mezőgazdasági és feldolgozó kapacitásokat, és ezeket azóta sem sikerült visszaállítani. Az élelmiszerek idén nem lesznek olcsóbbak, de megáll majd a drágulás – mondta Erdélyi Dóra senior elemző. Tavaszra várható az élelmiszer-infláció stabilizálódása, amiben része lesz egyebek mellett a kedvezőbb forintárfolyamnak is.

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szerint a tavalyi gázválság idén nem ismétlődik meg, bár valószínűleg 30 milliárd köbméter gáz, tehát

az éves fogyasztás 6-7 százaléka hiányzik majd Európából.

Németh Viktória senior kutató szerint a földgáz ára várhatóan a Covid-járvány előtti szint 3-4-szeresén stabilizálódik, és nagy valószínűséggel nem lesz olyan extrém kilengés, mint 2022 augusztusában.

Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatója úgy gondolja, hogy a háború idén sem fejeződik be. Az intenzitása ugyanakkor enyhül majd, mert Ukrajna és Oroszország sem tudja biztosítani a fegyver- és emberi erőforrás utánpótlását.

Bendarzsevszkij Anton szerint tartós rendezésre kicsi az esély, befagyott konfliktussá alakulhat a háború. Ha Oroszország nem szenved egyértelmű vereséget, akkor a jelenlegi orosz vezetés is a helyén marad, így pedig hosszú távon elszigetelődhet Moszkva. Tartós megoldás nélkül az ukrán gazdaság sem indulhat fejlődésnek, ennek következményei pedig szomszédos országként Magyarországnak is kockázatot jelentenek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Pásztor Szabolcs: a magyar gazdaságot 2023-ban elkerüli a recesszió
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást