Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Pénzbüntetésre ítélték Varju Lászlót, a DK képviselőjét

Infostart
2023. január 30. 19:08
A politikus még a 2018-ban az MTVA-székházban történt incidens, illetve egy választási csalás miatt állt bíróság elé.

Első fokon pénzbüntetésre ítélte a bíróság Varju Lászlót, az MTVA-székházban történt lökdösődés és választási csalás miatt. A politikust garázdasággal, testi sértéssel és választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekménnyel is vádolták – írja a Telex.

A hétfői tárgyaláson a Fővárosi Törvényszéken két vádpontban ítélték el a politikust, nem jogerősen, a testi sértés miatti vádak alól felmentették. A DK közleményében azt írta, hogy „nincs még egy olyan európai ország, ahol megtörténhetne az, hogy egy, a törvény adta jogával élő országgyűlési képviselőt bántalmaznak egy középületben, majd a végén még őt ítélik el a bíróságon is”.

Varju László ellen még 2020-ban emelt vádat az ügyészség: három vádpont közül kettő, a 2018-ban az MTVA székházánál történtekkel kapcsolatosak. A garázdaság gyanúja azért merült fel vele szemben, mert 2018 decemberében több országgyűlési képviselő bement az MTVA székházába, ahol öt pontból álló követelést akartak a köztelevízió adásában beolvastatni. Az ügyészség korábbi közleménye szerint Varju nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának, és dulakodás közben megszorította az egyik biztonsági őr vádliját.

Az ítélet másik pontja szerint – amiért szintén elítélték Varjut – a képviselő a 2018. évi országgyűlési választás előtt az egyik politikai párt egyéni választókerületi országgyűlési képviselőjelöltjeként találkozott egy független jelöltként induló férfival, akit a jelöltségtől a visszalépés irányába próbált terelni. A független jelölt a beszélgetés alatt kitartott amellett, hogy a választásokon indulni kíván, ezért a vádlott felajánlotta neki a kampányra addig fordított költségeinek kifizetését.

A választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény bűntettében, valamint garázdaság vétségében bűnösnek kimondott politikust 900 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék.

Testi sértés miatt vád alól felmentették. Itt azért emeltek vádat, mert Varju László az MTVA-székház első emeletén be akart menni arra a folyosóra, ahonnan a vezérlőhelyiségek és a hírszerkesztőség ajtajai nyílnak, és többszöri felszólításra sem távozott onnan. Erőszakos ellenállása miatt végül testi kényszert alkalmaztak vele szemben. A politikus továbbra is ellenszegült, a földre feküdt, elkapta és kihúzta egy biztonsági őr lábát, aki emiatt a földre esett, és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.