Nyitókép: MTI Fotó: Komka Péter

Nagy a hiány orvosból – mutatjuk, hol a legnagyobb

Infostart
2023. január 19. 18:07
Bár átlagosan az orvosi állások 3,8 százaléka betöltetlen, vannak megyék az országban, ahol ennek a többszörösére rúg a szakemberhiány.

Budapesten is az országos átlagnál majdnem kétszer több orvos hiányzik – derüli ki a napi.hu összefoglalójából, amely a KSH adatai alapján készült. A legnagyobb szakemberhiánnyal a nyugat-magyarországi ellátók küzdenek. Győr-Moson-Sopron megyében hiányzott a legtöbb orvos, ott az orvosi állások több mint 8 százaléka volt üres. Az átlagosnál nagyobb orvosi létszámhiány pedig 10 megyét érintett.

2021-ben az előző évinél 3,8 százalékkal több, 7510 állás volt betöltetlen az egészségügyben, csaknem felére szakdolgozókat, mintegy ötödére pedig orvosokat vártak.

Országosan az orvosi állások 3,4 százaléka, míg a szakdolgozói állások 3,5 százaléka volt üres.

Magas volt az orvoshiány, ötszázalékos Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Bács-Kiskun megyében 4,5 százalékon állt a betöltetlen orvosi állások száma, de a fővárosban is 4,3 százalékos orvoshiányt mért a statisztikai hivatal, ugyanebben az évben nemzetgazdasági szinten az üres álláshelyek aránya 2,3 százalékot tett ki.

Ugyanakkor csökkent a praxisok száma is. 2021-ben összesen 6516 háziorvosi és házi gyermekorvosi praxis működött az országban, 168-cal kevesebb, mint 10 évvel korábban. A statisztikai adatok szerint

a legkisebb településeken élők 5,5 százalékát érintette a háziorvoshiány.

Az arány leginkább az aprófalvakkal rendelkező járásokban volt magas.

Egy háziorvosra átlagosan 1959, egy házi gyermekorvosra 1076 lakos jutott, számuk évek óta lassan emelkedik. Egy-egy páciens átlagosan 2021-ben hétszer vette igénybe az alapellátást.