Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Félmillió kiszolgált karácsonyfát gyűjt be az FKF

Infostart
2023. január 6. 11:33
Az ünnepeket követően a Budapesti Közművek keretein belül önálló tevékenységet folytató FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai szervezetten, járatrendszerben gyűjtik össze és szállítják el a kihelyezett fenyőfákat.

Az FKF közleményes szerint a logisztikai feladat nem mindennapi, hiszen évente mintegy 5-6 százezer fa kerül ki a fővárosi utcákra, ezt a mennyiséget kell begyűjteni, illetve hasznosítani.

Tapasztalataik szerint vízkeresztet, január 6-át követően kezdődik az igazi „kihelyezési dömping”, amely általában egy-másfél hónapig tart.

A lakosság a fák kihelyezésénél több lehetőség közül is választhat:

  • a több mint 250 kijelölt gyűjtőhely bármelyikére elhelyezheti a kiszolgált karácsonyfát, vagy
  • a háztartási hulladékos kukák mellé teheti ki a hulladékgyűjtés napján.

Ez utóbbi esetben a fák kihelyezésekor figyelni kell arra, hogy azok ne akadályozzák a gyalogos-, bicikli- és gépjárműforgalmat – olvasható a Budapesti Közművek közleményében. Az FKF kéri a budapestieket, hogy a fenti két megoldás egyikét válasszák, és

semmiképpen se dobják el fájukat a közterületeken,

mások biztonságát és a főváros tisztaságát veszélyeztetve ezzel.

A társaság közölte, hogy a kijelölt gyűjtőpontokról vízkeresztet követően fenyőfajáratok szállítják el a naponta összegyűlő karácsonyfákat, amelyektől – az FKF tapasztalatai szerint – a budapestiek közül legtöbben már ezen a környezetkímélő módon válnak meg. A fenyőfajáratokkal párhuzamosan a lakóingatlanoktól a kommunálishulladék-szállító célgépek gyűjtik össze az örökzöldeket, illetve szükség esetén külön járművek is besegítenek a nagyméretű fák elszállításába.

Az FKF kérése, hogy a fákról a kihelyezést megelőzően a díszeket, a csillagszórókat, a szaloncukor-kampókat, és elsősorban a talpakat távolítsák el az emberek.

A magas fűtőértékű tűlevelűek aprítást követően, a kommunális hulladékkal keverve a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek. Az így nyert hőenergiából – nagyhatékonyságú, úgynevezett kapcsolt energiatermeléssel –

környezetbarát távhőt és villamos energiát állítanak elő.

A létesítményben termelt hőenergia a Főtáv hálózatán keresztül mintegy 76 ezer budapesti lakásba jut el távfűtés és használati melegvíz formájában, az előállított villamos energia pedig mintegy 50 ezer átlagos budapesti háztartás éves áramigényét biztosítja – olvasható a közleményben.

A fenyőfák begyűjtésével kapcsolatos információk elérhetőek az FKF honlapján.