Nyitókép: MTI/Komka Péter

Januártól jönnek az újabb helyi adók, de kreatív feladatot kaptak az önkormányzatok

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2022. december 23. 06:00
Az új adókról vagy a régiek emeléséről még az idén dönteni kell a településeken.

Mint korábban írtuk, 2021-ben a koronavírus nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében a kormány adóbevezetési, valamint adóemelési tilalmat állapított meg a települési önkormányzatok számára, melyet 2022-ben is fenntartott. A tilalmat 2023. január 1-jétől azonban feloldja, ezzel megnyitva a lehetőséget a helyi önkormányzatok előtt az új adónemek bevezetésére.

Az önkormányzatok így 2023. január 1-jétől egyrészt a meglévő létező adóelemek, például a helyi iparűzési adó, építmény- vagy telekadó mértékét is megemelhetik a jogszabályi kereteken belül. Emellett lehetőségük van új, úgynevezett települési adók kivetésére is.

Az önkormányzatok különböző elképzelései már megjelente, ha ugyanis egy önkormányzat azt szeretné, hogy január 1-jétől hatályba lépjen az új adónem, akkor az erről szóló rendeletet még ebben az évben célszerű megalkotnia. Egy szabály szerint ugyanis bár a helyi adótörvény évközbeni módosítására van lehetőség, de az nem teheti súlyosabbá az adóalanyok terheit.

"Tehát azok az önkormányzatok, amelyek 2023-ban magasabb adóbevételekkel szeretnének számolni, jellemzően a napokban gondoskodnak az ez irányú jogalkotásról"

– mondta Kelemen András, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal jogásza.

Elmondása szerint tipikusan a helyi iparűzési adó megemelésére, illetve a telek- és építményadó négyzetméter alapú mértékének a megemelésére került sor.

A helyi adókról szóló törvényben van olyan lehetőségük az önkormányzatoknak, hogy bevezethetnek olyan adót, amit a törvény külön nem nevesít. Nevesített adónem például a helyi iparűzési adó, az idegenforgalmi adó vagy a telek- és építményadó. Viszont van egy viszonylag szigorúan számon kért korlátja is az adókivetési jognak: a települési adó nem ütközhet jogszabállyal, tehát nem lehet olyan adót bevezetni, amit más adó is terhel.

Kelemen András szerint léteznek kreatív gyakorlatok, például egyes önkormányzatok bevetettek póznaadót vagy magaslesadót. Az utóbbi az önkormányzat bel- vagy külterületi részén lévő magaslesekre vet ki darab- vagy négyzetméter alapú települési adót. A póznaadó a jogász szerint feltételezhetően a különböző elektromos hálózatokat vagy egy más egyéb közművekhez kapcsolódó póznákat terheli.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kelemen András: az önkormányzatoknak olyan adót is bevezethetnek jövőre, amit a törvény külön nem nevesít
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást