Nyitókép: Lázár János/Facebook

Lázár János tramtrainről, HÉV-ről, vasútról és az összehangolt menetrendekről

InfoRádió
2022. december 22. 14:07
Uniós pénzből fejlesztené a budapesti HÉV-hálózatot a közlekedési miniszter. Lázár János a hódmezővásárhelyi Rádió 7 Közös nevező című műsorában arról is beszélt, hogy 2023 végére a MÁV-nak és a Volánnak egységesíteni kell a menetrendjét és a tarifatáblázatát.

„Ha kapunk az Európai Unióból pénzt, akkor azt a forrást a kötöttpályás közlekedésre is használhatjuk, mintegy 1400-1500 milliárd forint értékben” – fogalmazott az építési és közlekedési miniszter, hozzátéve: ebből egy nagyon nagy tétel a budapesti HÉV-fejlesztés lesz, könnyebbé téve a budapesti és a Budapestre való közlekedést.

Lázár János szerint Budapest és az agglomeráció közlekedésével külön és kiemelten kell foglalkozni, hiszen az három-négy millió ember mozgását, életét jelenti, az ország egészét tekintve domináns, és nyilván a keletkező problémák legnagyobb része is oda köthető. „Teszem és csinálom is” – tette hozzá, kiemelve: a HÉV fejlesztésében, de minden városi tömegközlekedés javításában elkötelezett partnere és híve a fővárosnak is.

A miniszter kiemelte azt is, hogy a MÁV és a Volán menetrendjét, illetve tarifáit össze kell hangolni, nemcsak megyei, hanem országos szinten is. Lázár János szerint ugyanis az lehetetlen, hogy egy kézben van a közösségi tömegközlekedés, a kötöttpályás- és autóbusz közlekedés, de nincs összefésülve a tarifa és a menetrend. „Egységes menetrend, egységes tarifa, egységes rendszer kell, és mindez digitalizálva” – ismételte meg.

A műsorban az is elhangzott, hogy az építési és közlekedési miniszter februárra szeretné, hogy a tramtrainek 20 perces járatsűrűséggel közlekedjenek.

„Közlekedési miniszterként a minap az asztalra csaptam, és arra kértem a kollégáimat, hogy nézzük meg, miként lehet a tramtrain menetrendben részben vagy egészen 20 perces követési távolságot érvényesíteni. Szeretném, ha februárra ezt az adósságunkat is törlesztenénk. Ez egy nagyon komoly előrelépés lesz, és hatalmas szervezést igényel” – idézi az elhangzottakat a delmagyar.hu.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lázár János a tömegközlekedés fejlesztéséről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást